Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / Könyv - tanulmány / Sándor János: Kolon - Egy falu a Zoboralján / Függelék / 
 

Képek, dokumentumok

A koloni ember életszemléletét a táj, a földművelés és a mélyen vallásos élet határozta meg. A kollektivizáció könyörtelen végrehajtása után pedig a béresi munkaviszony, és a mindjobban érzékelhető kisebbségi sors.
Ezt tükrözik özvegy Balkó Józsefné Abi Ilus néhány irkalapra írott jegyzetei, amelyeket eredeti formájukban, csupán néhány helyesírási hiba kijavításával adok közre.

„E jegyzetet kezdem az Úr 1918-as évétől.
Emlékezetem az iskolaév, amely a nagy fordulattal kezdődött. A magyar kislányokból majdhogy szlovák lányok lettek, mert itt Magyarország megszűnt s lettünk szlovákiai magyarok. Az iskolában szlovák órákat vezettek be, amit egy hatvanéves magyar tanítónak kellett tartani száz diák számára. A tanulók akkor mehettek minden nap a szentmisére s onnan az iskolába. 1924-ben jött a forduló. Új, magyar, 24 éves tanító jött Kolonba. Mindenre felfigyelt. Akkor én utolsó évet jártam, mert akkor csak hat elemi volt kötelező. Az alatt az egy év alatt többet lehetett tanulni, mint az előző öt évben együttvéve. Akkor kezdődtek a bizonyítványadások is. Az iskolából kikerülve hozzáfogtunk a házi s mezei munkához.
Édesapám földműves volt. Voltak földei, lovai, pár tehene. Mentünk kapálni, szénát összegereblyézni, markot szedni. Odahaza meg fontunk, szőttünk, varrtunk, mert a kendert is magunk termesztettük s abból készítettük az ágyneműt, inget, gatyát, törülközőt, asztalterítőt. A gabonának való zsákot is abból szőttük. De előbb majdnem minden reggel elmentünk a misére és úgy a munkába. Mint tizenhároméves kislány, a templom takarításánál és díszítésénél is segédkeztem. A mi templomunk akkor még fehérre meszelt templom volt, nagyon egyszerű, de mégis szerettünk beléje járni, mert akkor még mindenki járt templomba és ünnep volt minden ünnep, épp olyan, mint a vasárnap. 1925-ben volt a harangszentelés, mely nagy pompával ment végbe. Nyitráról hozták ki a harangokat, földíszített kocsikon, fölvirágozva és fölkoszorúzva. Előttük lóháton fiatal legények díszelegtek. Az egész falu várta őket, de még a szomszéd faluból is eljöttek. A lányok dalárdája fogadta őket:

Szent harangok az Istennek dícséretét zengjétek,
Sirassátok a holtakat, hívjátok az élőket.
És ha veszély jön honunkra, vésztjóslóan kongjatok,
hogy virradjon minden ember, minden élő és halott.

Éltünk békességben tovább. Mint fiatalok, legények és lányok, a templom után elmentünk a mulatságra is, mely egy évben négyszer-ötször volt. Minden lánynak került táncos legénye. Legkiválóbb volt a farsangi mulatság, amely három napig tartott. Vasárnap négy órától éjjel tizenkét óráig. Hétfőn szintén s kedden is. A legények bokrétás, rozmaringos kalappal, a lányok fehér, vasalt rakottszoknyában, varrott kendő a nyakukban, amit még a télen varrtak, jelentek meg a mulatságon. Utána jött a böjt, ami a legnagyobb tisztelettel volt megtartva, semmi zajos ének, csak Szent József napját szokta egy pár cigány hegedűnótával megélénkíteni. Aztán virágvasárnap a villőző lányok hangja ébresztette föl a falut. Fölpántlikázott barkafával jártak s énekelték:

Villő, villő, ki háza ez?
Ez bizony jámbor ember háza.
Adjon kendtek tyukmonyat,
ha nem tojott a kakas,
egye meg a farkas.

Miközben fehér tojást adtak nekik. A nagyhét nagy buzgalommal ment végbe, gyónás és szentáldozással. Nagycsütörtökön este az Úr Jézus kínszenvedése emlékére összegyűltünk a templomban egy félórás elmélkedésre. Nagypénteken reggel három órától mindenki ment a temetőt kerülni. Mintha az Úr Jézussal járnák a szenvedés útját.
Nagyszombaton délután öt órakor kezdődött a föltámadás, amelyen mindenki megjelent. A templomból kijövet lejöttünk a parton, megkerülve lent a Bokterkertet, énekelve, zászlókkal és lámpásokkal visszatértünk a templomba. Nagyvasárnap a legnagyobb tisztelettel volt megünnepelve. Húsvéthétfőn a gyerekek és legények végigjárták a lányos házakat, megöntözték a lányokat, amiért piros hímestojást és megvendégelést kaptak. Jött a május, melyet a májusfák díszítettek. Szombaton este cigányzene járta végig a falut. Minden lányos háznál megálltak egy pár nótára, s mire végetértek, a legények hozzáfogtak a májfa ültetéséhez. Szalagokkal földíszített, magas fenyőfát állított egynémely udvarló legény a lány háza elé. A búcsú az aratás befejeztével jött meg. Mindenki jó érzéssel volt eltelve, kivált ha jó termés volt. Elsősorban is hálát adtunk Istennek, hogy megadta egész évre a kenyerünket, hogy jut belőle friss kalácsra is. Otthon sütöttük a friss kenyeret is, kalácsot is a neki készült kemencében. A búcsú második napja is mulatsággal végződött. Utána jött a kukoricatörés, ami rendesen egy hétig vagy tovább is eltartott. Az volt a jó, amikor már odahaza foszthattuk a kukoricát, több szomszéd társaságában. Azután jött a szilvalekvár főzése, amely három napig is eltartott. A kender feldolgozása is az őszi időkben végződött úgy, hogy mindenszentek napjára minden kinti munkának el kellett végződni. Az advent a roráté misékről volt nevezetes, melyek hat órakor kezdődtek. Gyónás és áldozás végeztével eljött a nagykarácsony. Ádám-Éva napján, a szentvacsora végeztével az utcán lövöldözés és kürtszó hallatszott, melyet ostorpattogás kisért. Az éjjeli bokterok meg a falu pásztorai vonultak végig a falun, miközben bort meg kalácsot vittek nekik. Nagykarácsony napján mindenki otthon maradt, csak másodnapján mentek egymáshoz köszöngetni, mely így hangzott:
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok. Adjon Isten gazdának bort, búzát bőven. Gazdasszonynak tyúkot, lúdat, lánynak, legénynek egy-egy szép mátkát. Országunkba csendes békességet, ha meghalunk, léleküdvösséget.
Újévkor meg a sok jó újévi kívánsággal halmoztuk el egymást, amit a két éjjeliőr, a bokterok megerősítettek, akik sorra járták a házakat, kezükbe az éjjeli halaperda, amelyre egy szép, piros alma volt szúrva.
Az Úr 1931. éve nagyon száraz esztendő volt. De azért mégis ez az év hozta meg az öröm és boldogság napját, melyen e levél írója Balkó Ilona és Balkó József örök hűséget fogadtak egymásnak a koloni, fehérre meszelt templomban október 12-én. Szeretetben és boldogságban kezdtük életünket s egy évire fiúgyermekkel áldott meg az Isten, örömünk még nagyobb lett. Lassan szaporodott községünk lakossága, a templomunk kicsinek bizonyult. A hívek a pappal együtt elhatározták, hogy a kis templomot megnagyobbítják. 1933 tavaszán meg is kezdték az építkezést, és még azon évben be is fejezték. December harmadikára tűzték ki a templom szentelését. Azon reggelre egyméteres hó esett le. Az embereknek kora reggel lapátot kellett fogni, mindenfelé utakat kellett hányni, a templom körüli térséget is tisztára kellett takarítani, hogy a Nyitráról kijövő kanonok felszentelhesse. Örömünk nagy volt, mert egy szép, tágas templomban végezhettük a szentmisét és hallgathattuk a prédikációt, melyet akkor még a prédikálószékről mondott plébánosunk, Patrik János. Az 1938. év január 24-én, este 8–9 óra közt piros felhő, mint láng vonult végig a falu felett. Keletről jött és nyugatnak ment. Ekkor lehetett hallani, hogy háború lesz, mely elég gyorsan, a rákövetkező szeptemberben meg is valósult. Egy reggelen általános mozgósítást rendeltek el. Ez ugyan nem sokáig tartott, de rá egy évre megismétlődött, s akkor többen hosszabb ideig ottmaradtak. Folytatódott a nagy világháború, melyet Hitler, német elnök vezetett s mellyel az egész világot akarta legyőzni. De nem sikerült a terve. Több országból a zsidó népet kiirtotta, asszonyokat, gyerekeket egyaránt. 1944-ben elérkezett Oroszországba is. Itt aztán csatát vesztett. Az oroszok teljes erejükből megtámadták őt, s visszatérésre kényszerítették. Mikor jöttek visszafele a németek, alig volt belőlük egynehány. Node aztán utánuk az oroszok is egész Berlinig. Mi akkor már orosz uralom alá estünk. A szlovákok nagyobbak, mink meg mindig kisebbek lettünk. Annyira szorítottak minket magyarokat, hogy alig bírtuk. 1945-ben a háború végetért, de nekünk meg akkor kezdődött. Annyit kellett beszolgáltatni az államnak, amit már nem is bírtunk. Gabonát, kukoricát, sertéshúst, marhahúst, tejet, tojást, szénát, és ezt mind olcsó pénzzel fizették. És ha ezeket nem teljesítettük, pénz- vagy börtönbüntetés járt érte. Ezután jött az 1947 időkben, hogy az ittlévő magyarokat ki kell telepíteni Csehországba a Szudétavidékre, vagy át kell tenni Magyarországra. Hát ezekre úgy elszorult a szívünk, hogy alig bírtunk lélegezni. Mi is beleestünk volna az áttelepítésbe. Már minden nap vártuk, de egyszercsak, csodák csodájára, az Isten nem hagyott el. Megszűnt a terv, maradtunk a helyünkön tovább Kolonban. De a beadások nem szűntek meg. Annyira elmaradtunk a beadással, hogy az jött ki belőle, nem tudunk jól gazdálkodni, nem tudunk eleget termelni, ezért 1958-ban mindenkitől elvették a földjét. Lovat, szekeret, tehenet, mindent elvittek, pénz nélkül, ingyen. Csak éppen a házunk a kerttel, meg a szőlőnk maradt meg. Úgy lehetett tovább dolgozni közösen napszámba, meg valami kis gabonát is adtak. Öt évig tiszta szlovák iskolánk volt. Olyan vezetőink voltak a közös munkában, akik nem is voltak földművesek, egyáltalán nem értettek a földhöz, csak a haszon kellett nekik belőle. így négy év leteltével át kellett adni az államnak, s mi maradtunk továbbra is munkás emberek.
Egy 75 éves asszony őszinte szavai ezek 1987-ben.”


Történetek, szólásmondások

Így mesélte a mányikám...

Amikor még tizenkét év volt a katonaidő, Macskay Mariska vőlegényét is soralá vitték a vármegye urai.
– Leugrom a gímesi vár legmagasabb fokáról, elölöm magamat, ha elviszik az uramat – sikoltozott Mariska.
– No, ha ezt megteszed, akkor talán otthon maradhat...
Felöltözött Mariska szép koloni öltözetbe, tizenkét vasalt szoknyát vett magára, s felment a vár legmagasabb fokára.
– Most segíts Uramisten! – s azzal alávetette magát. Jól számított. A sok rakottszoknya felfogta az esését, mintha ejtőernyő lett volna rajta, hajaszála sem görbült. Az urak kénytelenek voltak szavukat tartani, és Jóskát elengedték.

Hogyan került Zsére az Isten háta mögé...

Az Úristen ahogy megteremtette a világot, elindult, hogy elhelyezze benne a falvakat, városokat. Erre jártában a Zsibrice nyergében pihent meg, ahogy azt lábnyomának helye is mutatja egy sziklában. A helyet ma is Istennyomának hívják. Innen lépett át az átellenben levő hegyre, s ekkor pottyant ki véletlenül a tarisznyájából Zsére. Így került Zsére két hegy közé eldugva az Isten háta mögé.

Kik voltak a gímesi grófkák?

Gímes utolsó földesura Forgách Károly gróf hitte, hogy hosszú életű lesz, ha fital lányok szolgálnak körülötte. Valóban hosszú időt, 92 évet élt meg. A lányokat gazdagon megjutalmazta, 12 hold földet adott mindegyiknek. Ezután nem volt gond a férjhez menés. A férjeket nevezték grófkáknak. Ők lettek több gímesi család gazdagságának megalapozói.

Milyen volt az új ország? A húszas évek végefelé a lédeci plébános neve Országh volt. Az egyházfit Tóthnak, a kocsisát pedig Szegénynek hívták.
– Hát itt van, megjött szegény tótország – mondta köszönésképp, ha bekocsiztak Marótra vagy Nyitrára a plébánia ügyeit intézni.

A gímeskosztolányi szegínyek

A szájhagyomány úgy mondja, hogy a gímesi várban szolgáló szobalány megesett a várúrtól, ezért elüldözték. Szégyenében az erdőszélen összetákolt kalyibában húzta meg magát, ott szülte meg gyermekét. Az arra járók sajnálkozva mondogatták:
– Szegíny asszony úgy sajnállak...
Rajta maradt a Szegény név, fia és utódai lettek a gímeskosztolányi Szegények.

Szólásmondások

1. Kacskaringós, mint a gerencséri országút – arra mondták, ha a lányok és asszonyok hajválasztéka görbére sikeredett. (Gerencsér felé nagyon kanyargós volt az út.)
2. Úgy járt, mint a Kolárék kéménye – megesett lányra mondták. A kémény ledőlt és felcsinálták.
3. Vellával hányták rá a ruhát – Slampos, hanyagul öltözött lányra, asszonyra mondták. Lógott rajta a szoknya.
4. Paszol, mint Katinak a gyerek – Akkor mondták, ha jól sikerült a munka, összeillett (paszolt) két tárgy. Szép nő volt Katica, illett neki a gyerek.
5. Lapít, mint a tetű a var alatt – arra mondták, akiről tudták, hogy részese vagy tanúja volt az elkövetett rossznak, és hallgat róla.
6. Fújtat, mint a masina – Szalay Pista bácsi munkaközben úgy fújtatott, mint a gőzmozdony. Ezért nevezték őt Masinának. Azóta mondják a lihegőkre, hogy fújtat, mint Masina.
7. Szomorú, mint akinek nem jutott kenderföld – arra mondják, ha valaki vígalom közepedte is hallgatagon gubbaszt.
8. Hosszú, mint a Szent-Iványi ének – a szentivánnapi tűzugrás ceremóniáját hosszú éneklés kísérte. Erre utal, ha valami nagyon sokáig tart, elhúzódik.
9. Bolond lyukból bolond szél fúj – ostoba beszédre, tettre mondták.
10. Ugrál, mint a bolha a vászoningben – az izgága, kapkodós emberre mondják.
11. János, ittak már a kosok? – a jószág reggeli itatásának számonkérése volt.

Eseménynaptár 1918–1989.

1919 A falu aktívan támogatja a magyar Vörös Hadsereg harcait. Megalakul a Munkástanács.
1920 Mezőgazdasági sztrájk.
1921 A sztrájkban való részvétel miatt 46 koloni lakost 4-9 havi börtönre ítélt a nyitrai járásbíróság.
1923 Betanulják az első színdarabot, A falu rosszát. Betanította és rendezte Hamburger Jenő segédjegyző. Megalakul az agrárpárt, közismert nevén a Domovina helyi szervezete. Elnöke Bencz József Jozsoka lett.
1924 A háborús célokra leszerelt harangok helyébe újakat csináltat a község.
1925 Földosztás. A Lindelof-birtokból 200 kat. holdat osztanak ki. Ekkor jöttek a faluba a bémajori telepesek.
1926 Megalakul az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
1928 Ebben az évben vették az első rádiót a faluban. Tulajdonosa Weisz Kálmán kocsmáros.
1929 Az Alsóhatár és Domovina dűlőkben a jégeső elpusztította a termést. Az állam 80 q gabonát utalt ki a károsultaknak. Tűzvész pusztította el az egész felvéget.
1931 Bevezették a villanyt.
1932 Befejeződött az új, állami iskola építése. Új tanítók is jöttek: Markos Gyula és Sztrepancsik Irén magyar, Snopko Stefan szlovák. Első ízben lett szlovák tanítója a falunak.
1933 Felépül az új templom.
1942 A zsidó lakosságot deportálják a gárdisták.
1944 Megjelent A kolonyi lagzi című könyv Putz Évától.
1945 Március 25-én bombázzák a falut, március 28-án jönnek be a szovjet csapatok. A magyar iskolát bezárják.
1949 Megalakul a Csemadok.
1950 Újra megnyílik a magyar iskola.
1954 Kultúrház épül, elkezdődik a filmvetítés.
1956 Szimpátiatüntetés a magyar forradalom mellett, amiért öt személy, Balkó József, Szlovák József, Bencz Mihály, Sándor István és Vranák Károly egytől négy hónapig tartó börtönbüntetést kap.
1958 Megalakul az Egységes Földműves Szövetkezet.
1960 Modern, új iskola épül.
1962 A szövetkezetből állami gazdaság lesz.
1969 A Csemadok helyi szervezete néprajzi gyűjteményt hoz létre.
1970 Megalakul a Zobor hangja énekkar.
1971 A temetőben ravatalozó épül.
1981 Megnyílik az új, nyolcvan férőhelyes óvoda.
1982 Területrendezés, csatornázás, aszfaltút az „öregfaluban”.
1984 Szociális otthon nyílik 40 gyerek számára.
1985 Új kultúrházat és üzletet kap a falu.
1988 Megnyílik a posta, és megkezdődik a vízvezetékhálózat kiépítése.
1989 Megalakul a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) és a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) politikai mozgalom.

A dolgozatban előforduló szlovákiai helységnevek jegyzéke

Alsócsitár (Csitár)

Dolné ©titáre

Aranyosmarót (Marót)

Zlaté Moravce

Család

Čeladice

Geszte

Hos»ová

Gerencsér

Hrnčiarovce

Ghymes (Gímes)

Jelenec

Gímeskosztolány

Kostolany

Hecse (Kishecse)

Choca

Jókő

Dobrá Voda

Kolon

Kolíňany

Lédec (Barslédec)

Ladice

Máriavölgy (Máriatál)

Marianka

Néver

Neverice

Nyitra

Nitra

Nyitrapereszlény (Pereszlény)

Preselany

Pográny

Pohranice

Pozsony-Nádas

Trstín

Sasvár

©aątínske Stráľe (©aątín)

Selmecbánya

Banská Stiavnica

Újbánya

Nová Baňa

Zsére

®irany

A II. világháborúban elhunyt koloni zsidók névsora

A következő személyeket a járási bizottság határozata alapján holttá nyilvánították:

JOKEL ADOLF (1942. november 30.)

74 éves

JOKEL ÁRMIN (1942. november 30.)

42 éves

JOKEL SIDÓNIA (GUTMAN JOKEL és KLEIN VILMA gyermeke) (1945. május 9.)

33 éves

JOKEL MAXIMILIAN (GUTMAN JOKEL és KLEIN VILMA gyermeke) (1945. május 9.)

36 éves

JOKEL VILMA szül. KLEIN (1945. január 1.)

68 éves

JOKEL MAREK (1945. május 7.)

39 éves

JOKEL ALEXANDER (1945. május 9.)

38 éves

FREIMANN JANKA szül. RINGWALD (1945. május 9.)

48 éves

FREIMANN ERNEST (1945. május 9.)

51 éves

RINGWALD MINA szül. ALDER (1945. május 9.)

71 éves

RINGWALD ÁRMIN (1945. május 9.)

74 éves

HAMBURGER ALAJOS (1945. május 9.)

77 éves

HAMBURGER ROZÁLIA szül. ADLER (1945. május 9.)

81 éves

HAMBURGER EUGEN (1945. május 9.)

46 éves

HAMBURGER IREN szül. WEISZ (1945. május 9.)

32 éves

WEISZ KOLOMAN (1945. május 9.)

74 éves

WEISZ MIHÁLY (1945. május 9.)

42 éves

WEISZ LIVIA szül. FRIEDMANN (1945. május 9.)

31 éves

WEISZ ÉVA (1945. május 9.)

7 éves

WEISZ EUGEN (1945. május 9.)

3 éves

Adatközlők

Balkó András (Hangyika),

Balkó Imre (Bozány Imre), szül. 1891-ben. Volt mészégető.

szül. 1916-ban. Vállalkozó, termelő.

Balkó János (Janoka), szül. 1890-ben. Volt kisgazda, fuvaros.

Balkó József (Budzsi Jozsi), szül. 1905-ben. Egyházfi.

Balkó Józsefné Balkó Ilon (Celing Ilus), szül 1911-ben.

Balkó Mihály (Budzsi Mihál), szül. 1907-ben. Földműves.

Balkó Mihályné Balkó Ilona (Abi Ilus), szül. 1911-ben.

Bányi Antal (Pite Antus), szül. 1905-ben. Volt mészégető.

Bányi Antalné Balkó Veron (Bozány Veri), szül. 1905-ben.

Bányi János, szül. 1900-ban. Munkás.

Bencz Mihály (Csira Miso), szül. 1908-ban. Földműves.

Gábor Ádám (Adam bacsi), szül. 1898-ban. Volt ácsmester.

Gábor András, szül. 1901-ben. Földműves, volt községi bíró.

Gábor Andrásné Brath Veron (Ambró Verka), szül. 1907-ben.

Matusek Anna szül. Pajér (Szép Annika), szül. 1905-ben. Varrónő.

Polyák Mihályné Szalay Teréz (Selem Terka), szül. 1915-ben.

Sándor Lászlóné Vranyák Mária, szül. 1901-ben. Takácsmester.



Adatközlőim készséges szeretettel, örömmel segítettek az anyag lejegyzésében, magyarázatában. Bölcs humorérzéket és jó mesélő készséget tapasztaltam mindegyiküknél. Még ők noszogattak, hogy no, még ezt! No, még amazt! No, még mit kellene?

Ezúton is szeretném megköszönöm a segítségüket.



Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6