Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / Könyv - tanulmány / Sándor János: Kolon - Egy falu a Zoboralján / Vallásos élet / 
 

A legbensőségesebb kapcsolata a természettel, talán úgy is mondhatnánk, magával az Úristennel, a szántóvető embernek van. Tudja, hogy munkájának gyümölcse nagymértékben függ a természettől. Hiszi, hogy a természet erőinek csak az Isten parancsolhat. Hozzá fohászkodik esőért vagy szép időért, veri félre a harangot, ha baj közelít. „Jézus segíts!” – lát neki a szántásnak, megáldja az elvetett magot, térdet hajt az érett búzatábla előtt, mikor hozzáfog az aratáshoz, a kereszt jelével szegi meg az új kenyeret s megcsókolja, ha véletlenül a földre esett egy szelet. Tiszteli a mezőt, a fákat, madarakat. Isten madárkájának nevezi a fecskét, istenkörtének a galagonyát. Keresztet állít a faluba vezető út szélére:
„Mink alul meg irattak ez írásunknak rendiben akik előtt szüksiges vallyuk, hogy ajtatos idúlatunkbúl általunk föl ipétetett Falunak all végiben Oszlopnak örökös patronussai akarunk lenni, melynek ha romlása esne, annak igazgatását, újétását, és ujonnan fel épitisit magunkra válallyuk, és minden Maradékinkat arra kötelezzük hogy ez ajtatos Oszlopnak minden conservatiojára kötelessek legyenek. Adánk saját keresztvonásunkat bizonyitván, és a Becsületes Falunak Bírái előtt Falu pecséttyivel erősitvén Kolon Julii 1801

Söttő Ádám Koloni lakoss +
Polyak Lacko Koloni lakoss +
Coram me Joanne Hazucha Parocho Kolonense
Azon időben Bírák
Saláth Pál Biró
Brat Adam Törvény Biró
Sándor János Pereg Mester Balkó György Eskütt
Balkó Laszló
Cziling György
Cziling Balázs - Söttő János Egyházfi
Császár Ferencz
Per me Joannem Lany Possessi ludimagister”

Szinte elképzelhetetlen, hogy a földjét művelő paraszt ne legyen istenfélő, ami azonban nem jelenti azt, hogy vakhitű lenne.
Kolon jelenlegi lakossága teljes egészében római katolikus hitvallású. Hitbeli meggyőződésük változó. Sokan inkább megszokásból, mint meggyőződésből járnak misére, de öregkorára mindenki templomjáró lesz. A háború előtt a gyerekek minden reggel a misére mentek, és onnan az iskolába. A vasárnapi mise mindenki számára kötelező volt. A gyerekektől otthon megkérdezték: Mit prédikált a papocska? Így ellenőrizték, nem a templom körül oldalogtak-e.
A templomban nem volt rang szerinti ülésrend, de a tisztesség megkívánta, hogy az első padban a falu legtekintélyesebb személyiségei, a tanító, bíró, jegyző, egyházatya foglaljanak helyet. Egyébként viszont szigorú elhelyezkedési rend uralkodott. A jobboldal a férfiaké, a bal a nőké volt. Az oltár és a padok közötti térségben a kisfiúk, kislányok, mögöttük a fiatal legények, lányok álltak. A két padsor között álltak a menyecskék. Mindig az újdonsült menyecske került legelőre, s fokozatosan mind hátrább szorultak a régiek. A kórus alatt az idegenek, a csitári fiókegyház hívei foglaltak helyet. A népviselet elhagyásának kezdetén itt húzódtak meg az „úriba” öltözöttek is, mivel szégyellték magukat. A céhölt legényeknek az „öregkarban”, a fiatal házasoknak az „újkarban” volt a helyük.
A harmincas évek végéig a temetőben is ilyen íratlan szabályok érvényesültek. A temető bejáratától távol jobbfelé egy sorban temették el a cigányokat, balfelé az öngyilkosokat. A kapu közvetlen közelében volt a csecsemők, kisgyermekek sora. A temető hátuljába azok a koldusok, vándorok, ismeretlen személyek kerültek, akiket a község volt kénytelen eltemettetni. A házastársak egymás mellé temetése csak az utóbbi ötven évben vált szokássá. A keresztet régebben a lábhoz, most a fejhez állítják. Az egyszerű fakeresztet összetartó szeg fejét mindig szív alakúra kovácsolták. A fakeresztek általában felirat nélküliek voltak, esetleg a halott nevét, életkorát rótták rájuk. A kőkeresztekre már rávésik:

Itt nyugszik Istenben boldogult
X.Y.
Született ... -án, meghalt ... -én.
Béke poraira.

Mostanában már a temetőben is új divat hódít. Sokan már előre megcsináltatják sírkövüket, és szinte versenyeznek, kié lesz drágább, díszesebb.v Ha felnőtt férfi hal meg Kolonban, háromszor csendítenek a nagyharanggal, az asszonyoknak csak kétszer. A gyerekeknek egyszer, a kisharanggal. Így tudja meg a falu, hogy ki a halott. A temetés idejéig azután naponta háromszor 8-10-15 órakor az összes haranggal három verset húznak.
A halott szemeit pénzérmével zárják le. Kezébe ötkoronást adnak, hogy a másvilágon is legyen neki „oferára”. Amíg a ravatalon fekszik, imakönyvét a mellére helyezik, de a koporsóban már a hóna alá teszik, hogy a másvilágon is úgy mehessen a misére, ahogy otthon szokott. (A régi, vaskos imakönyveket hordták a hónuk alá csapva.)
A vallási élet jellegzetes megnyilvánulásai voltak a körmenetek és búcsújárások. Ezek még ma is élő szokások, bár a formájuk megváltozott. Főleg a feltámadási és az úrnapi körmenet volt színpompás, ünnepélyes.
Nagyszombat délutánján tartották a feltámadási körmenetet. A templompartról lefelé a menet megkerülte az iskolát, majd a plébánia mellett ment fel újra a templomba. Szűzlányok vitték a „feltámadást” és a lámpásokat, legények a keresztet, zászlókat, a húsvéti gyertyát pedig a bíró. A „mennyezetet” azok a legények tarthatták, akik előzőleg egy dézsában a megszentelendő vizet felvitték a templomhoz.
Az úrnapi körmenetre előre készült a falu. Felsöpörték az utcákat, zöld ágakkal díszítették az útvonalat, majd gyertyákat gyújtottak az ablakokban. Négy „bujdét”, „színeket” állítottak fel a meghatározott helyeken. Lányok, iskolások kosarakba gyűjtötték a rózsaszirmot, mezei virágot.
A nagymiséről indult el a „prosecció”. Koszorúslányok, iskolás lánykák szórták a virágot az oltáriszentség előtt. A mennyezet alatt vitte a pap az oltáriszentséget, előtte tizenkét ministráns haladt. Kétoldalt egyenruhás tűzoltók mentek, akik kürtszóval jelezték a szentségi áldást, amire mindenki letérdelt. Újabb kürtszóra indult tovább a menet. A mennyezetet azoknak a legényeknek volt joguk vinni, akik a plébánia előtti „bujdét” készítették. Az úrnapja szigorú munkaszüneti nap volt, a határban tilos volt bárminemű munka. Hitték, hogy Isten büntetése eléri azokat, akik az Ő napján dolgoznak.
A proseccióknak is pontos beosztásuk volt. Elöl mentek a gyerekek, utánuk a legények és a férfiak, majd a pap a ministránsokkal. A pap mögött a lányok, asszonyok. A feltámadási és az úrnapi körmenet tisztségviselőit – zászlóvivők, ministránsok, mennyezettartók, szűzlányok – az egyházfi jelölte ki. E két jelentős körmeneten túl említést érdemel még a búzaszentelési és az Orbán-napi. Amikor a kommunista állam betiltotta a körmeneteket, már csak a templomot járták körül. Sajnos, ez már így is maradt.
A távoli búcsújáróhelyekre a vallásos társulatok (Szent Olvasó Társulat, Skapuláré Társulat) szervezték a meneteket. A koloniak fő búcsújáró helyei Selmecbánya, Sasvár és Máriatal voltak.
Szent Kereszt ünnepén tartják a búcsút Selmecen. A koloniak csütörtökön reggel a templomban gyülekeztek, innen indultak a mise után a 80 kilométerre lévő Selmecre. Még aznap este Újbányára értek, ahol megháltak. Itt esett meg a következő történet: Néhány jókedvű legény, fiatalember a kocsmát is meglátogatta egy-két kupica szilvórium kedvéért. Amikor ezt Katyi nene (Balkó Benyo Kata volt a vezető) észrevette, nem maradhatott el a penitencia. – Hát nektek ez a búcsú?! – s azzal az országút közepére fektette a keresztet. – Most pedig térdenállva háromszor megkerülitek és megcsókoljátok! Igenám, csakhogy szegény Pali Joskonak a zsebei és a hátravetett tarisznyája tele volt jóféle aprószemő szilvával, ami a mély meghajláskor mind a feszületre dőlt. Ki állhatta meg nevetés nélkül? Katyi nene felkapta keresztet, úgy kergette el a delikvenseket.
A búcsúsok pénteken délután érkeztek Selmecre. Meggyóntak, megáldoztak, majd este megnézték a misztikus passiójátékot. Szombaton, vasárnap meghallgatták a szentmisét, a szentbeszédet, végigjárták a kálváriát és indultak haza. Szállás megint a szokott helyen, Újbányán volt. Hétfőn délután érkeztek vissza Kolonba. A faluvégen már várták őket a hozzátartozók, főleg a gyerekek. Templomi hálaadással ért véget a zarándoklat.
Sasvárott – Kolonban úgy mondják, Sasinban – minden Mária-ünnepen volt búcsújárás, de a legnagyobb pünkösdkor és az áldozócsütörtök utáni vasárnapon. Ide is csütörtökön indultak, ide is két napig tartott az út. Az éjszakai szállás Pozsony-Nádason, egy urasági pajtában volt. A sasvári zarándoklatról két dolgot emlegetnek mindmáig: A búcsújárók minden templom, kápolna, útszéli kereszt előtt megálltak imádkozni. Mikor Nagyszombatba értek, sokat kellett imádkozni, mert ott sok a templom, ezért is nevezik szlovák Rómának. Letérdelnek egy szép torony kapuja előtt, mondják a szentolvasót, mikor az egyik fiatalember hirtelen felkiált: Emberek, asszonyok! Hagyják abba! Hiszen ez a városháza! A másik történet: Sasvárott az volt a szokás, hogy amikor a zarándokok hazafelé készülődtek, a templomból hátrálva kellett kimenniük a búcsúzót énekelve:

Eljött már órája a búcsúzásnak,
Halljad meg egy szavát buzgóságunknak.
Ó Mária, Jézus anyja, híveidnek légy oltalma.

Szívem nagy bánattal volt megterhelve,
Ah, mert nagy bűnökkel jöttem e helyre.
Ó Mária, Jézus anyja, híveidnek légy oltalma.

Ez út emléke lesz vigasztalásom,
Míg földi életem ösvényét járom.
Ó Mária, Jézus anyja, híveidnek légy oltalma.

Az éneket a bejárat előtt fejezték be. Mivel éppen kezdődött a nagymise, hirtelen bekapcsolták a villanyokat és nagy hangerővel megszólalt az orgona is. Az áramütés és az orgona hangja megrezdítette a homlokzat vakolatát, s az mind a koloniak fejére, nyakába hullott, kisebb-nagyobb sérüléseket okozva. Isten büntetése! Mert nem várták meg a szentmisét! – mondta egy zsérei asszony.
A környéken nevezetes búcsú a nyitrai. Nagyboldogasszonykor, augusztus 15-én tartják. Megyünk a Boldogasszonyra – mondják Kolonban. Akik már szombaton elmentek, azok úgy mondták, hogy „megyünk a hálásra”.
Az asszonyok batyuban, az emberek tarisznyában vitték magukkal az elemózsiát, általában kalácsot. Előfordult az is, hogy a batyukat szekér vitte a zarándokok után. A távoli búcsújáró helyekre, főleg Magyarországra, ma már autóbuszokkal járnak.
Minden falunak megvolt (és megvan) a maga templomi előénekese, előimádkozója, néha több is. Férfiak, nők egyaránt lehettek előénekesek. Önként vállalt tisztség volt ez. A falu megbecsülte őket, hiszen nemcsak a templomban, de a körmenetekben, búcsújáráskor, a halottvirrasztáson is övék volt a főszerep. Elismert előénekes volt Kolonban Balkó József – Urbi Dodi, aki mintegy negyven évig viselte ezt a tisztséget.



Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6