Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / Könyv - tanulmány / Sándor János: Kolon - Egy falu a Zoboralján / Bevezető / 
 

Zoboralja tizenkét – vagy ha Zoborvidéket mondva Bars-Lédecet is ideszámítjuk, tizenhárom – falujának egyike, s talán legjellegzetesebbike Kolon. Az utolsó, 1991. évi népszámlálás szerint a falu lakosainak száma 1380. Ebből magyar nemzetiségű 902, szlovák 463, cigány 14, cseh 1.
Kolon Nyitrától keleti irányban 9 kilométer távolságban fekszik, 255 méteres tengerszint feletti magasságban. Ősrégi község. A XII. század elején a nyitrai vár, majd a zobori kolostor tulajdona. A kolostor birtoklevele 1113-ban Colin néven említi. 1156-ban Colunch már mint plébánia szerepel.
A hagyomány úgy tartja, hogy a Zoboralja falvai honfoglalás kori székely települések. Kolon nevét is egy székely vitéztől, Kolon Andrástól származtatják. Lakóinak feladata volt a Zsibrice alatti átjáró, a Nyitra völgyébe vezető gyepű védelme. A székelyudvarhelyi levéltár adatai szerint az egyik székely baján (fejedelem) neve Kolon, kinek apja Bardótz. 1519-ben iktatják be a Forgáchokat a kishecsei, másként bardócföldi birtokukba. Az Árpád-korban a szomszédos Zsére község ura is egy Syra nevű székely hadnagy. Szlovák nyelvészek a latin colu, azaz mocsár szóból vezetik le a Kolon nevet. Ez az elmélet is megalapozott lehet, hiszen tudjuk, hogy az Árpádok korában Magyarország egyik közigazgatási területe volt Kolon megye – nagyjából a mai Zala megyének felelt meg, mely a Kis-Balatont és más lápos-mocsaras területeket is magában foglalt. (Zalakomár nagyközség határában van egy Kolon nevű tanya.) IV. Béla 1243. évi határjáró oklevele, 1249-ben kiadott okmánya, valamint Csanád esztergomi érsek 1349-ben kiállított adólevele szerint Kolon a nyitrai kolostornak adózik. Az Anjou királyok idején a Somogy megyei Gatal nemzetség birtokolja, amely felveszi a Kolonyi nevet. Az 1553-as die calis összeírás szerint Kolont Solymos András bírta. 1576-ban a törökök feldúlják és hódolt terület lesz.
1678–1730 között pestis pusztítja a lakosságot, 1809-ben tífusz üt ki, 1831-ben pedig kolera. Az ismétlődő kolerajárványok 1890-ig irtották a szegénynépet. A járványokra, illetve a vesztegzárra utal az a dal is, melyet Kodály Zoltán jegyzett le Kolonban 1906-ban:

Falu végén két vasvella,
mégis bejár a kolera.
Sem urakra, sem papokra,
csak a szegény parasztokra.


A XVIII–XIX. században a Bacskádyak voltak a falu földesurai, továbbá a Kelecsényi, Pély, Nagy, Rudnay, Emődy és Boronkay családoknak voltak még itt birtokaik.

A templom

Kolon templomának építését a hagyomány István királytól származtatja: Szent István király vadászat közben a „Szentegyházparton” pihent le kíséretével, hogy megvacsorázzon. Miután erősen rájuk esteledett, sietve elindultak, hogy még idejekorán Nyitra várába érjenek. Útközben vették észre, hogy a király ezüst evőeszköze a vacsora helyén maradt. Visszaküldte érte egyik csatlósát. A csatlós attól tartott, hogy a sötétben nem leli meg azt. Nagy meglepetésére ott, ahol a király megpihent, két égő gyertya világított. Ennek a csodának az emlékére rendelte el István király, hogy azon a helyen templom épüljön. A régészek szerint valószínűbb, hogy a templom 1070-ben, Szent László uralkodása alatt épült. Renoválva 1659-ben, majd 1737-ben volt, 1933-ban átépítették.
Az Árpád-kori román stílusú templomból megmaradt a patkó alakú apszis és annak déli ablaka, megmaradtak a nyugati empore pillérei és a torony. A barokk „öregoltár” és a poligonális vörösmárvány szenteltvíztartó a XVII. századból valók. Az apszis északi falában egy benyíló ajtón Jézus megkeresztelése látható a XVII. századból. A festményt a XVIII. században felújították. A templom nagyobbításakor a reneszánsz stílusú XVII. századi szószéket le kellett bontani, de a műemlékvédő hivatal utasítására annak pontos mását újra megépítették. Az ősi templom értékes műkincseit a Régiségi Hivatal megvásárolta. Az értük kapott 30 000 koronát az új templom felépítésére fordították. Az építkezés 180 000 csehszlovák koronába került, mely összegből Tomaschek János nyitrai építész 20 000 koronát elengedett. A templomot dr. Kmetko Károly nyitrai megyés püspök 1933. december 3-án szentelte fel. A felújítás során falazták be végleg a kriptát, amely a Bacskády család temetkezési helye volt.
Kolon a XIV. században a nyitrai főesperesség 33 plébániájának egyike. IX. Bonifác pápa 1400. december 15-én mindazoknak búcsút hirdetett, akik a koloni Szent István templomot István király és a templomszentelés napján meglátogatják.
1673-ban a protestánsok birtokolják és a semptei fraternitáshoz tartozik. 1737-ben újra katolikus plébánia. A templom körüli középkori temető régészeti lokalitás. A feljárati lépcsősor olyan kövekből van kirakva, amilyenek a közvetlen környéken nem fordulnak elő. Az öregek szerint ezek eredetileg nagy kőlapok voltak, melyekkel a sírokat takarták.
A templomhegy északnyugati oldalában vannak az „ördöglyukak”. Ezek barlangnyílások, melyek a századok folyamán feltöltődtek, eltömődtek. Néhány éve a falusi gyerekek nekifogtak kitisztításukhoz, de kellő felszerelés és főleg támogatás híján nem jutottak messzire. A hagyomány szerint az „ördöglyukak” egy alagút bejáratát képezik, amelyen át lehetett jutni a templomheggyel szembeni szőlőhegyre, ahol a kijárat az egyik pincében volt. A régészek lehetségesnek tartják, hogy az ördöglyukak kultikus hely volt, esetleg csonttemetőnek használták a középkorban.
Az I. világháborúban a templom harangjait elvitték. Új harangokat 1924-ben csináltatott a község. A régebbi oltárképet Schüle Gusztáv Adolf, az újabbat, mely a réginek másolata, Massányi Ödön festette. Mindketten nyitrai festők voltak. A képen István király felajánlja a koronát a Magyarok Nagyasszonyának. A Keresztút képeit Gábor András községi bíró csináltatta 1934-ben. A sekrestye ajtaja felett függő olajfestményt a nyitrai Ötvös család adományozta. Az ún. lourdesi oltárt Csernyánszky József, koloni fafaragó ezermester készítette a múlt század elején. Árpádházi Szent Erzsébet, Szent Imre herceg és a gyermek Jézus szobrát Bártfay Gyula nyitrai szobrászművész faragta 1953-ban. A szobrász tízezer koronás honoráriumát az akkor Óhegyre zarándokló koloni búcsúsok adták össze.
A falu plébánosai a XX. században:
1899–1909 Fülöpp László
1909–1936 Patrik János
1936–1947 Schottert Ferenc
1947–1977 Való Mihály
1977– Kondé Pál
A plébánia javadalmaihoz tartozott 60 magyar hold szántóföld (40 hold Kolonban, 20 hold az alsócsitári fiókegyháznál).

A századelő

A századforduló után a faluból kezdtek eltünedezni a szalmatetős házak, de a pajtákat még a negyvenes években is „kicével” fedték. Az első cseréptetős ház 1908-ban épült. Míg 1787-ben csak nyolcvan háza van a falunak 614 lakossal, ez a szám 1902-re 90-re, 1930-ban pedig 200 fölé emelkedik.

Az I. világháború harcterein 23 koloni lakos esett el:

Brath Imre (az első halott)

Ballabás Mihály

Ballabás József (Dodi)

Slottka Péter (Dundu Petyo)

Balkó István (Pistyura)

Balkó József (Káka)

Balkó Mihály

Balkó András (Varga Hangya)

Sándor János (Ató Jano)

Szabó István (Túró Pista)

Mrena Mihály (Brana Miso)

Kubik Ferenc (Kovács)

Oláh Gyula (Cigány)

Balkó János (Dádárka)

Boszorád Antal (Csinyi)

Polyák József (Titi)

Bányi András (Hanta)

Juhász István (Halló)

Bányi Mihály (Kali Miso)

Sándor József

Sikuta Gyula

Balkó Balázs (Barinka)

Pajér Mihály

Gyerekkoromban sokszor hallgattam az öregeket, amikor háborús élményeiket emlegették. Soha nem ismerték be, hogy ők – mármint a magyarok – vereséget szenvedtek volna. A háború elvesztését árulásnak tulajdonították, merthogy Zita, Károly király felesége az olaszokhoz húzott, a csehek pedig dezertáltak. Az orosz katonákról elismerőleg beszéltek, dicsérték bátorságukat.
A háború befejeztével az orosz harctérről hazatérő katonák hozták be a faluba a kommunista eszméket. A Tanácsköztársaság kikiáltása után hamarosan Kolonban is megalakult a munkástanács, ennek pontos idejéről azonban nem maradt fenn írásos adat. Az emlékező öregek állítják, hogy a magyar Vörös Hadsereg közeledtének hírére jött létre, így az 1919 május végére tehető.
Falunkban a munkásosztályt a földnélküli mezőgazdasági dolgozók, béresek, zsellérek alkották, akik a falu és a környék nagybirtokain dolgoztak, de sokan közülük Zemplénbe és Baranyába is eljártak.
1920 őszén nagy mezőgazdasági sztrájk volt a környéken. A munkástanács gyűlést hívott össze december 18-án azzal a céllal, hogy a Jókel- és Benci-féle nagybirtokra Nyitrapereszlényből lehozott sztrájktörőket visszatérésre kényszerítsék. A gyűlés javában folyt, amikor megjelent hat csendőr és oszlásra szólította fel a népet. Az egybegyűlteket azonban puskatussal sem tudták szétzavarni. A brutalitás annyira felizgatta a tömeget, hogy kövekkel, botokkal, kapákkal felfegyverkezve a csendőrök ellen fordult. Azok erre elvonultak, de nemsokára a nyitrai 7. gyalogezred katonáinak egy szakaszával tértek vissza. Körülfogták a falut, és a munkástanács vezetőit – Balkó Imrét, Gyigyák Alajost, Polyák Mihályt és Gábor Jánost – letartóztatták.
A község lakói 1921. május 9-én kérték a községi bíró és a képviselőtestület megválasztásának engedélyezését. Az összes párt jelöltjét felvették a listára, de a jelöltek többsége szociáldemokrata volt. A nyitrai főispán a csendőrségtől kért jelentést a jelöltekről, főleg azokról, akik 1919-ben részt vettek Aranyosmarót környékén a Vörös Hadsereg harcaiban. A tájékoztatást Blahek ghymesi csendőrparancsnok készítette el. Véleménye szerint az egész szociáldemokrata megmozdulásnak Brath Ambrus a vezetője, aki 1919-ben rálőtt a visszavonuló 35. csehszlovák tüzérezred egységeire, és most bíró akar lenni a faluban. Ezt tanúsítja Balkó Vendel koloni lakos is. Brath Ambrus – áll a jelentésben – felbujtotta a lakosságot, hogy kapákkal, kaszákkal felfegyverkezve szálljanak szembe a katonákkal. A csendőrparancsnok veszélyes kommunistának tartja Brathot, aki azért akar bíró lenni, hogy kiharcolja az 1920-as sztrájk résztvevőinek felmentését. A nyitrai bíróság ugyanis 1921 áprilisában a sztrájkolók közül negyvenkettőt hat, négyet pedig kilenchavi börtönre és állampolgári jogainak elvesztésére ítélt.
Brath Ambrussal többször beszélgettem az eseményekről, de tagadta, hogy ő lőtt volna a katonákra. Szerinte Balkó Vendel azért tanúskodott ellene, mert ő akart lenni a bíró. Brath több mint egy évig bujdosott a csendőrök elől. Végül kegyelmet kapott.
Az agrárpárt, közkeletű nevén Domovina 1923-ban alakult meg a faluban, és a képviselőválasztásokon már ez a párt győzött. Győzelmét elősegítette, hogy földet ígért a reá szavazóknak. A földosztás meg is történt: 1925-ben a Lindelof-birtokból 200 katasztrális holdat parcelláztak fel. Ugyanakkor tíz, északról betelepült szlovák család jutott földhöz állami támogatással. Ezek a falu határában, az elhagyott Bémajor területén új települést hoztak létre. Békés, boldogulást kereső emberek voltak, és igazán jó barátságban éltek az őslakosokkal.

A háborús évek

A szlovák állam megalakulása 1939-ben erősen felszította a nemzetiségi ellentéteket. Összetűzésekre, verekedésekre került sor a magyarok és az ún. telepesek között. Ezek nem azonosak a húszas években érkezettekkel – „telepeseknek” a faluban azokat nevezték, akiket a szlovák állam az elkobzott zsidó birtokokra hozatott, valahonnan északról. Tulajdonképpen csak bérmunkát végeztek, és a szlovák állam megszűnte után eltűntek a faluból. „Spievajme si glóriu, máme autonómiu” – énekelték a szlovákok, a magyarok meg a „Minden drága, vissza Prága” jelszót hangoztatták. Itt-ott hallani lehetett Horthyt éltető jelszavakat is, március 15-én pedig a templom tornyán mindig ott lengett a magyar zászló. Ilyenkor aztán a Hlinka-gárda egységei szállták meg a falut, ami csak még jobban kiélezte az ellentéteket.
Községünk számára a II. világháború 1945. március 28-án fejeződött be. Három nappal korábban bombatámadás érte a falut, de szerencsére a bombák a széles főutca közepére hullottak, így nagyobb kárt nem okoztak. A bombázásnak egy halálos áldozata volt: Pecsenye Lajos magyar honvéd, aki itt rejtőzött a faluban, és már készülődött a hazatérésre. A falu körüli harcokban hat szovjet és tizennyolc német katona esett el. A háború hat koloni lakos életét követelte: Hornyák András, Rigó Sándor, Molnár János és Sándor Ambrus mint a szlovák hadsereg katonái a fronton estek el. Balkó Péter Pozsony, Bányi István pedig Nyitra bombázásakor vesztette életét.
Szomorú sorsra jutott az a nyolc zsidó család, amelynek tagjait, 40 főt, 1942-ben a gárdisták hűséges helybéli híveik segítségével elhurcolták. Kilencüknek sikerült megszökni, ezeket a szomszédok bújtatták egészen a háború végéig. Tizenegyen túlélték a terezíni lágert, huszan elpusztultak. Őket a hatóság 1949-ben holttá nyilvánította. Az életben maradottak közül többen kivándoroltak Izraelbe.
A „hlinkások” pedig egyszeriben kommunisták és antifasiszta ellenállók lettek. A jogfosztottság éveiben ki mert volna megszólalni, vádolni magyarul a szlovákokat?

Kultúra, művelődés

A XIX. század közepén kezdik felfedezni a kutatók a Zoborvidéket. Ekkor jelennek meg az első írások az itt élő magyarok életéről, szokásairól. A Magyarország és Erdély képekben III. kötete (Pest 1854) közli Kelecsényi József Kolon község kalendáriumi szokásairól írott dolgozatát. Ipolyi Arnold és Ensel Regős Sándor (1860) is közölnek néprajzi adatokat a faluról.
Az iskola, illetve a tanítás kezdetéről nincsenek adatok. Valószínűleg, mint a legtöbb helyen az országban, itt is II. József idejében indult meg. A plébánián maradt feljegyzések 1780-ból már foglalkoznak az oktatással.
Kodály Zoltán 1906-ban és 1912-ben járt a faluban. Gyűjtése révén sok koloni népdal lett az egyetemes magyar kultúra közkincsévé. Egyik levelében írja a tájról: „Zoboralján 1900-ban még úgy beszéltek, mint a Halotti Beszéd korában. Nem akadt kutatója. Elmentek messze őshazát keresni, mikor itt él közöttünk.” Egy másik leveléből: „Amit 300 éve az Eszterházy palotákon daloltak, azt ott ma már nem tudják. De tud még belőle Szalai Zuza, kis töpörödött öregasszony Kolon nevű kis zoboralji faluban.” Utána még sok neves kutató gyűjtött a faluban.
Az első színdarab bemutatására 1923-ban került sor. A falu rossza című népszínművet tanította be Hamburger Jenő, segédjegyző. A színjátszásnak ezután már meghatározó szerep jutott a művelődésben. Elősegítette a közösségek kialakulását, formálta az emberek gondolatvilágát, magatartását. Hamburger Jenő ténykedése során olyan tehetséges műkedvelő gárda nevelődött, hogy tagjait meghívták maguk közé a szomszédos falvak színjátszói is.
Hogy csinálták mindezt, Józsi bácsi? – kérdem az egyik öreg színészt. „Hát, tudod, azt úgy, hogy az ekeszarváre erősítettem a színdaraboskönyvet, és szántás közbe tanótam.” És maga, Antus bácsi? „Én? Hát én úgy, hogy apádvá eggyütt ott törtük a kövecset a bányába, osztén csak mondtuk egymásnak. Még azok is megtanóták, akík másik kőrakásná dógoztak.”
A színjátszás gesztora 1945-ig az Önkéntes Tűzoltó Testület volt. Az előadások az elemi iskola egyik tantermében folytak, összetákolt, hordókra állított színpadon. Az öltöző egy másik osztályban volt, ahonnan az épületet körbefutva, az ablakon át lehetett a színpadra jutni. (Képzeljük el mindezt zimankós, hóviharos, téli időben.) A közönség a magával hozott székeken ülhetett. Aki három széket hozott, ingyenjegyet kapott. A gyerekek az ingyenjegyért cserében könnyen összehordták azt a száz széket, ami az osztályba befért. 1955-ben felépült a „kultúrház”, ami valamelyest javított a helyzeten. Voltak már székek, nem kellett színpadot építeni, volt hely a beöltözésre. Tény, hogy 1923-tól mindmáig nem múlt el év színdarab nélkül. 1970 és 1980 között a koloni színjátszók hat alkalommal lettek a járási verseny első helyezettjei, és háromszor vettek részt kerületi bemutatókon.
A Szlovákiai Magyar Közművelődési Egyesület (SzMKE) megalakulásával gazdag és értékes könyvtárhoz jutott a falu. Sajnos, a háború után a kikölcsönzött könyvek már nem kerültek vissza a helyükre. Talán jobb is így, hiszen az új rendszer úgyis megsemmisítette volna azokat. A községi könyvtár mai állománya cca 5 000 kötet - 60 százalékban magyar, 40 százalékban szlovák nyelvű.
Az Egyesült Magyar Párt (EPM) támogatásával 1940-ben indult be a rendszeres sporttevékenység. Szintén az EMP jóvoltából 1939 és 1945 között óvoda is működött, melynek patrónusa Esterházy Lujza grófnő volt.
A jogfosztottság éveinek legmegrázóbb élménye nem is a magyar iskola bezárása, hanem a „reszlovakizáció” volt. Az emberek lehajtott fejjel, keserű fájdalommal, de egyben maró gúnnyal is „Na stráž!”-zsal köszöntötték egymást, hogy most már szlovákok lettek. Máig sem értjük, hogy a zoboralji magyarok miért lettek háborús bűnösök, amikor őket nem is csatolták vissza Magyarországhoz?
A Csemadok helyi szervezete 1949-ben alakult meg. Azóta is ez a szervezet irányítja a falu kulturális életét. 1958-ban megalakította a tánccsoportot, 1970-ben az éneklő csoportot, 1971-ben a Zobor Hangja vegyeskart. Felépítette a szabadtéri színpadot, és 1970-ben létrehozta a falumúzeumot. A múzeumot Dobos László író, akkori miniszter nyitotta meg neves hazai és külföldi vendégek jelenlétében.
„Meghatódva állok itt Kolonban, Kodály tanár úr első gyűjtőhelyén: A virágok vetélkedése szülőhelyén. Kívánom, hogy még gazdagabb, dúsabb legyen ez a múzeum, emlékeztetve eleink boldogabb napjaira: a fonóbeli nagy éneklésekre, lakodalmakra és a hajnalig tartó Szent-Iváni tűzugrásokra” – jegyezte be a múzeum vendégkönyvébe Moldován Domokos filmrendező.
A Csemadok állandósította a dal- és táncünnepélyeket, irodalmi esteket és előadásokat szervezett, népművészeti és képzőművészeti kiállításokat rendezett. Helytörténeti, néprajzi és népdalversenyek, vetélkedők, honismereti kirándulások köszönhetőek az aktivitásának. Vendégül látott neves hazai és külföldi együtteseket, előadókat, művészeket.
Kolon nyelvjárását Arany A. László nyelvészprofesszor dolgozta fel 1942-ben. Munkája könyvalakban az Indiana Egyetem gondozásában jelent meg.
Putz Éva, Arany A. László tanítványának munkáját, A kolonyi lagzit a magyarországi lapok az 1944-es év legértékesebb könyvének minősítették. A Madách Könyv- és Lapkiadó 1989-ben újra kiadta, Sándor Eleonóra utószavával.
Kolonban átlagosan 23 gyermek születik évente. 1945 és 1990 között 621 személy töltötte be a 18. életévét, és lett nagykorú. Az elemi iskolát valamennyien kijárták. Egyetemet, főiskolát negyvenhatan végeztek, 172-en érettségiztek, 195-en tanultak szakmát. A további 208 személy nagyobbik része is képzett munkás. Az utóbbi években a végzős diákok szinte kivétel nélkül továbbtanulásra jelentkeznek. Régebben a lakosság műveltségi szintjét az is befolyásolta, hogy aránylag sok iparos volt a faluban: asztalos, szabó, csizmadia, kovács, kádár, bognár, szűcs, takács, varrónő, kőműves, hentes, gépész és szerelő.
Az udvarokat, utcákat minden szombaton felsöpörték. Az ablakokban, főleg a lányos házaknál, ott virított a muskátli, zöldellt a rozmaring. A házak előtti kis padok a vasárnapi beszélgetések, szemlélődések helyei voltak. Az emberek bíztak egymásban, becsülték egymást, segítették a kárt szenvedőket. Ha leégett a kazal, összeadták a szükséges szalmát, takarmányt. Ha elpusztult az igavonó, megszántották a károsult földjét.
Sajnos, a mindenkiben ellenséget látó kommunista rendszer nagyban hozzájárult az emberi kapcsolatok elhidegüléséhez. De nemcsak a rendszer, hanem a modern kor szokásai is. Valahogy megalázónak tűnik, hogy a látogatónak már az ajtó előtt le kell vetnie a cipőjét, merthogy bepiszkítaná a szőnyeget. Hát inkább nem látogatjuk egymást.
A lakások nagyobb része összkomfortos. Mindenütt ott a TV, hűtőszekrény, mosógép, személyautó. Az emberek saját portájukat szépen gondozzák, rendben tartják, de a távolabbi környezettel, tájvédelemmel nem törődnek. Nem az enyém, mi közöm hozzá – ez a magatartás is a magántulajdon felszámolásának rovására írható.



Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6