Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / Könyv - tanulmány / Brauer-Benke József: A koloni lakodalom / 
 

A zoborvidéki falvak peremtáji helyzete és nyelvszigetté válása sok archaikus jelenség és jellemző vonás fennmaradását eredményezte. Kodály Zoltán is itt kezdte népzenei gyűjtéseit. A táji differenciáltságú kultúrák lakodalmai jól megőrzik az archaikus elemeket, de a társadalmi körülmények változásait is jól reprezentálják. Egy lakodalom remekül tükrözi a kultúra változásait, mert a két család a társadalmi helyzetének megfelelően mindig a legújabbat akarja felmutatni a szokáselemekből a helyi közösségnek. A koloni lakodalomnak az 1940-42-es évekre jellemző leírását Putz Éva könyvéből ismerhetjük meg, amelynek utószavában Sándor Eleonóra hangsúlyozza, hogy az akkori cselekménysor 1989-ben már csak nyomokban létezik. A könyvnek azonban nagy hatása volt a közösségre, amely ezáltal valamilyen szinten nyilvánvalóan konzerválta a hagyományokat, hiszen a nyelvhatár peremén levő települések az identitástudat és az anyanyelv megőrzése miatt erőteljesen ragaszkodnak hagyományaikhoz. Ezért Putz könyve alapján ismertetem a koloni lakodalom menetét, s a közeljövőben szándékomban áll Kolonba utazni a mai állapotokat is megvizsgálni. A lakodalom leírásán túlmenően összehasonlító elemzés is a célom, amelyet a szakirodalom segítségével kívánok elvégezni; ennek alapját Manga Jánosnak a Zoboralján végzett kutatásait feldolgozó cikkei adják.

Putz sok lakodalmi dal szövegét közli, amelyeket hely szűkében nem ismertetek, de Manga kutatásairól feltétlenül szót kell ejteni. A már említett peremtáji helyzet miatt a Zoborvidéken a lakodalomhoz kapcsolódó zenei szokások jól tanulmányozhatók voltak akkor, amikor a nyelvterület más részein már eltűntek. A Bartók Béla és Kodály Zoltán által szerkesztett Magyar Népzene Tárának az 1955-ben és 1956-ban kiadott III/A és III/B kötete gyűjti össze és elemzi a lakodalmi dalkincset. Manga a lakodalmi dalok három csoportját különbözteti meg (Manga, 1943).

  1. Szövegükkel és dallamukkal a lakodalom bizonyos eseményeihez kapcsolódnak, amilyen például a menyasszonykikérő vagy a menyasszony-búcsúztató. E daloknak a lakodalomban máskor nincs szerepük.
  2. Szövegükkel és dallamukkal a lakodalom több vagy bármely eseményéhez kapcsolódhatnak, de a lakodalmon kívül nincs szerepük. Ez a csoport némi egyezést mutat az elsővel, de a változatok számának növekedésével megszaporodó szövegek egy-egy eseménynél már feleslegessé váltak. Lakodalmi szerepüket megtartották, ám eredeti szerepük kiszélesedett, s más eseményekhez is kapcsolódhatnak.
  3. Szövegükkel és dallamukkal a lakodalomhoz már csak lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódnak, vagyis más alkalmakkor éppolyan szerepük lehet, mint a lakodalomban. Lakodalmi szerepüket rövidebb idő óta őrzik, mint az előző csoportokhoz tartozók. Újabb keletű dalok, amelyek szövegük révén kerültek a lakodalmi dalok közé. Olykor ez félreértésen is alapulhat, gondoljunk csak a Hosszú asztal kérő kezdetű kuruc nótára, amelynek semmi köze sincs a lakodalomhoz, ám mert egy hosszú asztalnál tizenketten ülnek, emiatt az étkezés alatt elkezdték énekelni a lakodalomban is (Manga, 1943). Ugyanígy szinte minden lakodalomban énekelték a Lakodalom van a mi utcánkban kezdetű városi műdalt is.

A különböző társadalmi rétegekhez és osztályokhoz tartozó emberek erkölcsi világát és viselkedési normáit a társadalmi viszonyok, a világi hatóságok szabályozták. A vagyonosabb rétegnél a gazdasági viszonyok voltak a házasság meghatározói. Ezzel szemben a szegényebb rétegeknél sokkal inkább előtérbe került az érzelmi motiváció, emiatt inkább náluk jelenik meg a népművészeti alkotásokban a szerelmi dal, a líra, a mesékben pedig a királykisasszony mint elérendő cél (Novák, 1983).

A házasodáskori életkort az anyagi helyzet befolyásolta. A tehetősebbek fiatalabb korban házasodtak össze, mint a szegényebb rétegek házasulandói. A tehetősebbeknél ugyanis a gazdasági szempontok jobban érvényesültek a házasságnál, ezért a szülők erősebben befolyásolták gyermeküket a párválasztásban. Az ő körükben a legények átlagosan tizennyolc, míg a lányok tizennégy, a zsellérek rétegében ellenben a legények huszonnyolc-harminc, a lányok pedig huszonnégy-huszonhat éves koruktól házasodtak (Manga, 1942). A két világháború között nem volt ritka a gazdagabbaknál a gyermekek eljegyzése sem, amelyet a helyi tiszteletes írásban is megerősített. A gyermekkori eljegyzést Bakó a palóc etnikai csoport egyik sajátosságának tartja. Bár a zoborvidéki magyarság nem tartozik a palócsághoz, ennek ellenére Bakónak a palóc etnikai sajátosságokat bemutató cikke szerint a palóc lakodalmi szokások számos olyan egyezést mutatnak a magyarság lakodalmi szokásaival, amelyeknek alapján az ottani magyarságot a palóc etnikai csoporthoz lehetne sorolni. Erről a koloni lakodalom leírásakor még szólunk.

A párválasztásnál - a gazdasági és az érzelmi orientációt egyaránt befolyásolva - olykor megjelent a mágia is, amellyel akarata ellenére vettek rá valakit a házasságra. A koloni lakodalom leírásakor ugyan nem esik szó efféle eljárásról, de a környékbeli falvakat vizsgáló Manga számos példát hoz fel rá (Manga, 1940), így régebben valószínűleg Kolonon is ismert lehetett a mágikus befolyásolás. A szomszédos Zsérén például tavasszal egy levelibékát cserépedénybe rakva egy hangyabolyba tették, s a hangyák által lecsupaszított csontok közül a fésű formájút kiemelve megfésülték vele a kiszemelt leányzó haját, hogy szerelemre ébredjen. A lányoknak több lehetőséget is felsoroltak. Lényegük mindig a szimpatetikus mágia volt, a testtel vagy annak váladékaival való érintkezés befolyásoló ereje. Például ha a lány pendelyén átszűrt pálinkával itatják meg a legényt, az olthatatlan szerelemre gyúl a lány iránt. Az ehhez hasonló szerelmi varázslatokat "megetetés"-nek nevezték (Manga, 1942). Ha a lány fanszőrzetéből belesütöttek egy szálat a pogácsába, s azt a kiszemelt "áldozat"-tal megetették, szintén nem tudott ellenállni a lánynak. Ugyanígy járt a legény akkor is, ha a lány hátgerince végén egy tojást feltörtek, a hígan folyó részét a fenék vájatába csurgatták, majd azt megsütve megetették a legénnyel. A havi tisztulásból (a menstruációs vérből) is tehettek az ételbe ugyanilyen céllal. Zsérén "csinálmány"-nak nevezték az ilyen szerelmi varázsló eljárásokat. Szintén hasonló eredmény érhető el az úgynevezett "Luca-ág"-gal: a Luca napján vágott somfaágat karácsonyig vízbe teszik, hogy kizöldüljön, s az éjféli misén a legényt a gallyal megérintő lány érzelmileg magához láncolja a fiút (Manga, 1940). De megutáltatni is lehetett a lányt, ha a kérő nem volt a szülők kedvére való, ilyenkor a lány székletéből kevertek a legény ételébe (Manga, 1942).

Ha szerelmi varázslattal vagy a nélkül létrejön a hajlandóság az esküvőre, megkezdődik a lakodalmi szertartások menete. A Zoborvidéken az esküvőt általában ősszel, szeptembertől novemberig tartották azon praktikus okból, hogy a szüret után általában mindenkinek volt bora, márpedig ez a lakodalom egyik elengedhetetlen feltétele. Ha mégse volt a lakodalmasoknak boruk, az ilyenkor olcsóbban volt beszerezhető, mint tavasszal, s a kacsák és a libák hizlalása is erre az időszakra esett (Manga, 1942). A régióban farsangkor ritkábban, ám húsvétkor gyakran tartottak lakodalmat. A második világháború után itt is elterjedő egykézéssel a lakodalmi időszak is széthúzódott, mert több fiúgyermek született (az elsőszülöttek között nagyobb a fiúk aránya), így az évszakra tekintet nélkül tartották a lakodalmat, amikor a lány szülei hajlandóságot mutattak rá (Manga, 1942).

A menyasszonyt csütörtök este kérik meg. Kolonban ez a vőlegény anyjának feladata. Manga szerint jobb, ha a keresztapa megy lánykérőbe, mert például Balogon úgy tartották, hogy az asszonykérő mindent kifecseg (Manga, 1942). Először csak annyit kérdez a kérő, hogy hozzáadják-e a lányt a fiúhoz, vagy sem. Igenlő válasz esetén szombaton kerül sor a vendégeskedésre, amikor is a menyasszony átadja a kérőnek a jegykendőt. Kolonban ezt keszkenyőnek nevezik. Az eljegyzési idő alatt a jegykendőt egy ládában tartják, és szakítás esetén valamelyik rokonnal visszaküldik. Bakó palóc sajátosságnak tartja, hogy az eljegyzés felbontásakor a jegykendőt szétszaggatják és közszemlére teszik ki. Szombaton a jegyespár a bérmakeresztapák kíséretében elmegy a paphoz, aki vasárnap már ki is hirdeti őket.

Az első kihirdetés után a vőlegény egyedül vagy a menyasszonnyal közösen veszi meg a jegygyűrűket. A harmadik hét csütörtökén hívják meg a vendégeket. A koloni lakodalomba javarészt a rokonok hivatalosak. A rokonságon kívüli meghívottakat külön elhatározással sokszor rokonná fogadják (Putz, 1989). A vendégségbe a helyi értelmiséget is szokás meghívni. Ők addig maradhatnak, amíg kedvük tartja, de nem minősülnek lagzisnak. A lagzis minőségű meghívottak a három napig tartó szertartásokban is részt vesznek, s ajándékot is adnak.

A vendégeket a dorozsba, vagyis a vőlegény keresztfia hívja meg. Ha nincs keresztfia, akkor valaki más a rokonok közül. A dorozsbának legalább tizennégy évesnek kell lennie. Manga a vőlegény legény pajtásait jelöli a dorozsba kifejezéssel, s a vőfély szinonimájának tartja (Manga, 1940). Putz szerint azonban a hivatásosnak minősülő vőfély tiszte még nem alakult ki Kolonban. A hívogatás előtt a menyasszony a dorozsba kalapját rozmaringgal ékíti, s mellére és botjára virágokat aggat. Az ily módon feldíszített hívogató valóban a vőféllyel mutat párhuzamot.

A nyoszolyólányok a menyasszony keresztlányai, ám ha ilyenek nincsenek, akkor a tágabb rokonságból vagy a vőlegény rokonságából kerülnek ki.

A menyasszonyi ágy elkészítését Putz a szomszédos Menyhéről írja le, amelynek során hímzett huzatot húznak a dunnára és a párnákra, majd a függönyöket elhúzva kivilágítják a szobát, hogy a járókelők az utcáról benézve láthassák: a ház a lagzi hetébe lépett. Valószínűnek tartja, hogy Kolonban is létezett hasonló szokás.

A bérmakeresztanyák, a keresztanyák és a komaasszony viszi vasárnap az esküvői ételeket. Vasárnap este van a dunna kikérése, tréfás, párbeszédes dalok formájában. A dunna kikérése az elvi beleegyezés jele, s a kiadott dunna a vőlegény ágyát díszíti. A koloni lakodalom leírásakor ugyan szó szerint csak a dunna kikéréséről beszélnek, de a közben énekelt dalok szövegéből kiderül, hogy valójában a menyasszonyi ágy kikéréséről van szó (Putz, 1989). Manga ágyvitelt említ a közeli Zséréről (Manga, 1940). Bakó a gömöri, a nógrádi, a hevesi és a borsodi palócság etnikai vonásának tartja, hogy a menyasszonyi ágyat már az esküvő előtti estén elviszik, s ez eltér az általánostól, attól, hogy csak a lakodalom napján, az esküvő után viszik át a vőlegényes házhoz.

Az esküvő hétfő reggel kezdődik. Minthogy a hétfő a hét első napjaként a legszerencsésebb, általánosan elterjedt lakodalmi nap volt (Manga, 1942). A menyasszonyt hajnali három óra körül kezdik el öltöztetni. Az esküvőt nyolc-kilenc órakor tartják. Az esküvői menetben a vőlegény külön megy a dorozsbával és a cigány zenészekkel. A menyasszonyt a nyoszolyólányok kísérik. A cigány bandák a környező szlovák községekből szerződnek, ezért Putz szerint nem ismerik a hagyományos dalkincset. Egy-két dallamot ismernek, vagy csak aláfestik bizonytalan cigányos utánajátszással. A lakodalmi menetben indulófélét játszanak, amelyet a menet a lagzis dalaival el is nyom. A dalok szüneteiben közismert szlovák dalokat és slágereket játszanak. Tulajdonképpeni szerepük csak a táncnál van. Putz szerint igazából csak a lagzi tehetős voltát hivatottak mutatni, ám az "idegen slágeres és zagyva zene elfajítólag hat". A szegényebb lagziban harmonikás vagy alkalmilag összeállt parasztbanda játszik különböző hangszereken (Putz, 1989). A hivatásos - többnyire cigány - zenészek más vegyes nemzetiségű régiókban is több faluba eljárnak muzsikálni, s több nemzetiség táncigényét kielégítik (Pávai, 1993). Így érthető, hogy a hagyományos dallamkincset nem jól ismerik, de mivel hívják őket, nyilvánvaló, hogy a falusiaknak igényük van zenei szolgáltatásukra. A kutatók javarészt fanyalogva fogadták a hivatásos zenészek térhódítását, akik fizetség fejében zenei szolgáltatást nyújtanak, mégpedig az újat, a modernebbet játsszák, s nem céljuk a hagyományőrzés. A lakodalmi szertartás énekeit a rokonság dalolni jól tudó menyecskéi éneklik, s egyúttal tanítják is a gyermekeknek, ekképp hagyományozva át a dalokat a következő nemzedékre. Vacsorakor a felszolgáló menyecskék tanítgatják a hagyományos dalokra a gyermekeket a szoba hátsó sarkában, hibáikat kijavítva, s ismételtetve őket (Putz, 1989).

Az esküvő után az ifjú pár kockacukrot kap, hogy édesek legyenek. A bérmakeresztanyák kalácsot, a keresztanyák pedig pálinkát osztogatnak. Bakó szintén palóc etnikai vonásnak tartja a menyasszony mézzel kínálását a vőlegényes háznál, hogy édes legyen szerelmük. Ennek a szokásnak lehet a maradványa a kockacukorral való kínálás, bár a lakodalom menetében időben előbb kerül rá sor. A vendégsereg étellel és itallal kínálása az esküvői szertartás után szintén elterjedt szokás a palócság körében (Bakó, 1983).

Amíg a paplakban bejegyzik a házasságot az anyakönyvbe, addig a vendégsereg táncol. Ezt az úgynevezett paptáncot Réthei-Prikkel is említi a Magyarság táncai című könyvében.

Utána jön az ebéd, amelyet a vőlegény és a menyasszony is még a saját szüleinél fogyaszt el. A Nyitra vidéki néphitre jellemző, hogy a házasság megkötése nincs befejezve az esküvői szertartással, ezért a menyasszony és a vőlegény is a saját szülői házába tér vissza (Manga, 1940). A házasság majd csak a hagyományos szertartás elvégzése és a kikérés után lesz befejezett tény, amikor a vőlegényes házhoz vezetik a menyasszonyt, s leveszik róla a koszorút.

Ebéd után a vendégek sötétedésig táncolnak a vőlegényes ház udvarán, míg rossz idő esetén a kocsmában. Sötétedés után kerül sor a menyasszony kikérésére. A zoborvidéki magyarságnál a lakodalom legkiemelkedőbb mozzanata a menyasszony kikérése. Valószínűleg ez a dramatikus cselekmény őrizte meg legjobban az ősi pogány hagyományokból fennmaradt szertartásokat (Manga, 1940). Ezek a szertartások a népi színjátszásban, azon belül a lakodalomban viszonylag nagy számban fennmaradtak. A lakodalom a népi színjátszás egyik alkalma, s a házassági szokások színi jelenetnek is tekinthetők (Ujváry, 1983). Amikor a kérők megérkeznek a menyasszonyi házhoz, az ajtó be van zárva, s a menyasszonyt elbújtatják. Manga szerint a zárt ajtó a régi nőrablások elleni védekezés emléke (Manga, 1940). Az ezt követő tréfás, csúfondáros, párbeszédes dalok formájában előadott alkudozás célja a menyasszony kikérése, amely a régi feleségvásárlásokat idézi (Manga, 1940).

Eközben a dorozsba a menyasszony ládáját elviszi a vőlegényes házhoz. Ezt követi a menyasszony búcsúzása, amelynek során háromszor megkerüli az asztalt, majd megöleli és megcsókolja szüleit és testvéreit. A kérők közben apróbb mozdítható tárgyakat lopkodnak, amelyeket majd vacsorakor adnak elő. Régebben megesett, hogy a lakodalmas kocsinak is kilopták a kerékszögét, s ez olykor balesetveszélyes helyzetet teremtett.

A menyasszonyt elkísérik a vőlegény házához, s ott a menyasszony befogadási szertartása következik. Ennek során régebben a menyasszonyt a szabad kémény alá állították, s abba kellett néznie, hogy fekete szemű gyermeke legyen (Putz, 1989). A fekete szem másutt is érték volt, és szintén kéménybe nézéssel szerették volna elérni (Bakó, 1983).

A menyasszony a vőlegény házába belépve egy kalapból úgynevezett szerencsebúzát szór széjjel, s a lányok a csizmaszárukba dugják, hogy szerencséjük legyen, s hogy minél hamarabb férjhez menjenek ők is. Bakó ritka szokásnak tartja a terményszórást, s csak két gömöri faluból hoz fel rá példát, ahol a menyasszonyra szórják, hogy jó gazdaasszony legyen, s bőséges gyermekáldás kísérje. A terményszórást egyébként szláv vagy óeurópai kultikus maradványnak tartja. Kolonon két-három éves kisgyermekek gyertyával világítanak, amikor a menyasszony a vőlegény házába lép. Bakó ezt ritka szokásnak tekinti, s a dél-borsodi Cserépváraljával von párhuzamot. A kérők addig énekelnek, amíg a vőlegény meg nem csókolja a menyasszonyt, s viszont. Ennek elérése néha elég sokáig tart, így sokáig kell énekelniük. Manga is ismerteti a zoborvidéki falvakból ezt a szokást, amelynek elnevezése monárcsók, s azt hivatott bizonyítani, hogy a pár szerelemből, nem pedig kényszerből házasodott (Manga, 1940). A zoborvidéki falvakban szintén elterjedt szokás volt, hogy a menyasszonyt mézzel kínálták, s egy tűzrakáson vagy egy keresztbe tett seprűn kellett átlépnie (Manga, 1940). Ezeket a szokásokat Bakó is ismerteti Borsodból és Nógrádból.

Vacsorakor már együtt ül az ifjú pár, s bár két teríték van, egy tányérból esznek, mert az egyik tányér fel van fordítva, s a másik arra van ráhelyezve. A vőlegény kalapban eszik. Ekkor adják vissza az ellopott tárgyakat. Elterjedt és Kolonban is ismert szokás, hogy az ételeket készítő gazdaasszony bejön, s azt mondja, hogy megégette a kezét, így orvosra van szüksége, ezért pénzt adnak neki, ily módon honorálva az ételek elkészítéséért. A vacsora különböző ételeinek dalokban köszöntése is ismert Kolonban. Másutt ezeket a vőfélyek éneklik. A vacsora ételeinek nótái a XV-XVII. században egész Európában divatosak voltak (Manga, 1940). A menyasszony pohárköszöntőt mond, amelynek során köszönti apósát és anyósát, s arra kéri őket, hogy ha szülei esetleg nem mindent tanítottak volna meg neki, akkor ezt ők tegyék meg. Ezzel a gesztussal mintegy elfogadja őket "új szülei"-nek.

A vacsorát követő tánc éjfélig tart, amikor is leszedik a menyasszony pártáját, amelyet a rontás elhárítása miatt csak olyan asszony vehet le, akinek a gyermekei még élnek (Putz, 1989).

Bakó a legjellemzőbb palóc etnikai vonásnak a lakodalmi hajnaltüzet vagy más néven a menyasszonyporkolást tartja. A koloni lakodalom leírásában ennek nincs nyoma, de Manga zoborvidéki hatvanhét éves adatközlője szerint azelőtt negyven-ötven évvel, tehát a századfordulón még szokásban volt (Manga, 1940).

Másnap, kedden a díszes ruhában levő asszonyt bérmakeresztanyjai a misén köszöntik és beavatják. Utána a rokonok elmennek menyasszonylátóba, s a lányos háznál ebéddel várják a vendégeket. Majd a menyecske széthordja a kalácsot, s bemutatkozik új rokonságának. Ezzel zárul a lakodalom.

Összegzésként elmondható, hogy a koloni lakodalom szokásai jól illeszkednek a zoborvidéki magyarság lakodalmi szokásainak körébe, és számos archaikus elemet őriznek. Például azt, hogy a pár a templomi esküvői szertartás után a néphit szerint még nem minősül házastársnak, csak a menyasszony kikérése után. Jóllehet a néprajz nem sorolja a palócsághoz a zoborvidéki magyarokat, lakodalmi szokásaikban számos olyan elem van, amely Bakó kutatásai szerint összeköti őket a palócsággal. Ilyen például a menyasszony ágyának az esküvőt megelőző elvitele, a terményszórás, a menyasszony gyertyás köszöntése, valamint a kéménybe nézés. Ezért meg kell vizsgálni, hogy napjaink koloni lakodalmában mennyi maradt meg ezekből a szokásokból, s a környékbeli falvak Manga által ismertetett szokásai részei voltak-e hajdan a koloni lakodalomnak is.



Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6