Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / Arany Adalbert László / Egy elfelejtett tudós és közéleti személyiség / 
 

A negyven évvel ezelőtt elhunyt Arany Albert László élete és munkája olyan erkölcsi magaratást testesít meg, amelyre minden kornak szüksége van

Egy elfelejtett tudós és közéleti személyiség

Pedig nyelvészként és közéleti emberként is kisebbségi történetünk legjelesebbjei között van a helye. Tudományos pályafutása mellett közéleti emberként is példát mutatott, s amikor a szlovákiai magyarokat jogsértő intézkedések sújtották, bátran kiállt az alapvető emberi és polgári szabadságjogok védelmében. S bár az ellene folyó per és a büntetés nemcsak szakmai pályafutását, hanem magánéletét is derékba törte, igazságáról élete végéig meg volt győződve, és sohasem bánta meg cselekedeteit. Személye azért is lehet példa nemcsak a szlovákiai magyarok, hanem a szlovákok számára is, hiszen olyan erkölcsi magaratást testesít meg, amelyre minden kornak szüksége van.
Arany A. László 1909-ben született Betlérben. A családfő korai halálát követően a két kisgyermekkel (Bélával és Lászlóval) özvegyen maradt édesanya, Hlopko Margit Mária hamarosan férjhez ment Zagiba Ferenc rozsnyói bognármesterhez, így a család Rozsnyóra költözött. Tanulmányait Arany A. László a rozsnyói római katolikus népiskolában kezdte, majd magyar középiskola híján a helyi állami reálgimnáziumban érettségizett. Az érettségi vizsgát követően először segédtanítói állást vállalt, 1931. október 10-én pedig beiratkozott a pozsonyi egyetem bölcsészkarára, ahol szlovák nyelvet és filozófiát hallgatott. Pályafutására a strukturalista nyelvészet mellett elsősorban a cseh Václav Váľný volt nagy hatással, aki többek között cseh nyelvi gyakorlatokat, fonetikát és fonológiát, legfőképpen azonban nyelvjárástant adott elő az egyetemen. Minden bizonnyal az ő hatására kezdett Arany komolyabban a dialektológia felé fordulni, amely érdeklődés egész tudományos pályáját meghatározta.
Egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1938 őszétől a Pozsonyi Állami Magyar Reálgimnáziumban kapott állást. Eközben megtette első lépéseit tudományos pályáján is, hiszen már egyetemi évei alatt bekapcsolódott a ©afářik Tudós Társaság nyelvészeti részlegén belül szervezett nyelvjárásgyűjtésbe. Ebbe a munkába Váľný professzor a legjobb diákjait vonta be, akik a nyári szünidőben némi ösztöndíj fejében felgyűjtötték egy-egy választott régió nyelvjárását. Az 1934 és 1936 közötti nyelvjárásgyűjtő munkájának eredményeként jelent meg 1936-ban a Carpatica című folyóiratban Arany első tanulmánya, amely a Sajó-völgy nyelvjárásait taglalta. Arany azonban szerette volna, ha a nyelvjárásgyűjtés során nagyobb hangsúlyt kaphatnának a szlovákiai magyar régiók is. Ennek érdekében alakította meg 1937 tavaszán a Safářik Társaság nyelvészeti részlegének magyar bizottságát, melynek irányítását a csoport titkáraként ő maga látta el. Kezdeményezésére a magyar bizottság munkájába az egyetem negyven diákja kapcsolódott be, akik 1937 nyarán Dél-Szlovákia számos régiójában végeztek hasznos nyelvjárásgyűjtő munkát.
Arany a bécsi döntés után továbbra is Pozsonyban, vagyis Szlovákiában maradt, és a második világháború évei alatt egyre sokrétűbb tevékenységet fejtett ki. Tanított a pozsonyi magyar gimnáziumban és a Pozsonyi Kereskedelmi Akadémián, és a korábbinál aktívabban kapcsolódott be a szlovákiai magyar közéletbe is. Belépett a Magyar Pártba, és feladatot vállalt a Szlovákiai Magyar Közművelődési Egyesület (SZMKE) munkájában. Ő lett a vezetője az SZMKE mellett működő néprajzi kutatócsoportnak, s az ő szerkesztésében jelent meg a Szlovákiai Magyar Közlemények című könyvsorozat.
Tudományos érdeklődésének a középpontjában a dialektológia mellett továbbra is a szlovák és a magyar nyelv kölcsönhatása, valamint a kétnyelvűség kérdése állt. Ez utóbbi témával foglalkozó, a kétnyelvűség jelenségének pszichológiai alapjairól írt tanulmánya a Linguistica Slovaca című folyóiratban jelent meg 1940-ben. Ebben az időben már egyre inkább a tudományos kutatás kerül érdeklődésének előterébe, s 1941-ben egyike volt a Szlovák Nyelvészeti Társaság megalapítóinak. Teljesítményének köszönhetően 1943 áprilisától a Szlovák Tudományos és Művészeti Akadémia (SZTMA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa lett.
Közben folytatta a pozsonyi egyetem magyar hallgatói között még a háború előtt megkezdett tudományszervező munkáját is. A nyelvjáráskutatás és a néprajz iránt érdeklődő hallgatókból egy önképző csoportot szervezett, amelynek maga tartott előadásokat és képzéseket. A csoport tagjaival a Zoboralján végzett nyelvjárási és néprajzi kutatásokat, amelyek eredményeit részben a habilitációs munkájának készülő Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere című, 1944-ben megjelent könyvében foglalta össze.
A második világháború utolsó heteit Arany vidéken élte át, majd a front átvonulását követően, április végén visszatért a fővárosba, és újbóli felvételét kérte a Szlovák Tudományos és Művészeti Akadémia állományába. Magyarként azonban erre kevés esélye volt, hiszen a kassai kormányprogram meghirdetését követően az állami, illetve közalkalmazásban álló német és magyar nemzetiségű személyeket elbocsátották munkahelyükről, amit a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) május 25-én kiadott 44. számú rendelete szentesített. Arany azonban az Akadémia elnökségének támogatását is bírva a szlovák kultúrához és a demokratikus elvekhez való pozitív viszonyulásának köszönhetően kivételt kapott az Iskola- és Népművelésügyi Megbízotti Hivataltól, így tovább folytathatta tudományos munkásságát, az egyetemen pedig elindította habilitációs eljárását. Jozef Orlovskýval (eredeti nevén Szabó József) közösen ekkor írta a Gramatika jazyka slovenského (a Szlovák nyelv grammatikája) című nyelvtankönyvet is, amely 1946 őszén látott napvilágot. A könyv, amelyet hosszú éveken keresztül használtak az iskolai oktatásban, az első kísérlet volt egy olyan strukturalista szempontú szlovák nyelvtan megalkotására, amely a szlovák nyelv fonológiájának és morfológiájának teljes leírását tartalmazta.
Arany ígéretesen folytatódó szakmai karrierje azonban 1946 tavaszán váratlanul megtört. Az SZNT Iskola- és Népművelésügyi Megbízotti Hivatala által felállított igazolóbizottság 1946. március 9-én hozott döntésével az Arany A. Lászlónak 1945 májusában megítélt kivételt visszavonta. A döntés Arany számára súlyos következményekkel járt: megszakadt habilitációja, elveszítette állását, a tudományos életben betöltött helye is megkérdőjeleződött, s állandó jövedelem nélkül maradt. S hogy helyzete még nehezebb legyen, felkerült arra az 1946 tavaszán készült listára, amely a Magyarországra áttelepítendők nevét tartalmazta.
Ma már világosan látszik, hogy az Arany ellen kezdeményezett eljárás mögött Szalatnai Rezső szlovákiai magyar irodalmár feljelentése állt, aki – igaztalanul – a fasisztákkal való együttműködéssel vádolta meg Aranyt. Szlovák és cseh kollégái azonban védelmükbe vették a magyar nyelvészt, aki ennek köszönhetően megmenekült a lakosságcsere rémétől, s bizonyos korlátok között tudományos tevékenységét is tovább folytathatta.
Az ellene folyó vádaskodások azonban tovább folytatódhattak, s a közéleti és tudományos élet kapui is egyre inkább bezárultak előtte. Feltehetően ennek hatására kapcsolódott be a szlovákiai magyarok illegális jogvédelmi munkájába, s lett tagja a legszervezettebb és leginkább határozott koncepció szerint működő illegális szlovákiai magyar szerveződésnek, a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetségnek (CSMDNSZ). A világháború befejezését követően kibontakozó magyarüldözések idején, 1945 nyarán megszerveződő értelmiségi csoport fő célja a szlovákiai magyarok jogvédelme, a magyarországi és a nyugati közvélemény tájékoztatása volt. Arany valószínűleg egyetemi hallgatói révén kerülhetett kapcsolatba a csoporttal, és már 1946 végén társult hozzájuk. Mivel a CSMDNSZ a magyarországi egyházfővel, Mindszenty Józseffel is kapcsolatot létesített, letartóztatásukra 1949 tavaszán, a Mindszenty-per kapcsán került sor. Aranyt 1949. március 2-án tartóztatták le, majd másnap vizsgálati fogságba helyezték, amelynek idején a Pozsonyi Kerületi Bíróság fogdájában tartották őrizetben. A több hónapos vizsgálatot követően a bíróság a szlovákiai magyarok ellen folytatott legnagyobb szabású per folyományaként 1949. december 30-án hirdetett ítéletet a CSMDNSZ tagjai fölött. Arany az összes elítélt közül a legsúlyosabb büntetést kapta: főbüntetésként 8 évi fegyházra és 100 ezer korona pénzbüntetésre, mellékbüntetésként pedig polgári jogainak elvesztésére ítélték.
Arany büntetésének első három évét a lipótvári börtönben töltötte, ahol többek között Esterházy János rabtársa volt, majd 1953 elején egy hónapra Illavára szállították. Végül különböző csehországi munkatáborok után a jáchymovi uránbányákba helyezték át.
Itt az Eva táró mellett felépített Marianka nevű lágerba került, ahol a kibányászott és felszínre hozott ércet kellett válogatnia. Ez ugyan könnyebb munka volt, mint a bánya mélyén dolgozni, de annál veszélyesebb, hiszen állandóan a szurokérc porfelhőjében, a radioaktív sugárzásnak kitéve kellett dolgoznia. Mindezt úgy, hogy a raboknak semmiféle sugárzás elleni védelmet nem biztosítottak, egészségi ellátásuk pedig a nullával volt egyenlő. Nem csoda tehát, hogy ilyen körülmények között Arany már korábban megroppant egészsége tovább romlott, s szabadulását követően pár évvel szervezetét rosszindulatú daganat támadta meg. A munkatáborban eltöltött éveknek az 1955. május 9-én kihirdetett köztársasági elnöki amnesztiarendelet vetett véget; Arany A. László 1955. május 12-én kapta meg szabadulólevelét.
Szabadulása után Arany Rozsnyón telepedett le, ahol régebbi ismerősei közbenjárására 1955. július 1-i hatállyal a városi levéltár szervezési feladataival, október 1-től pedig a járási múzeum újraindításával bízták meg. A vezetőségnek tulajdonképpen kapóra jött Arany hazatérése, hiszen mivel 1945 után a város több neves értelmiségije – pl. Tichy Kálmán – kénytelen volt elhagyni az országot, Rozsnyón nem volt olyan szakember, aki ezeket a feladatokat megfelelően el tudta volna látni. De fontos volt ez a megbízatás Arany számára is, mert nemcsak megélhetést, hanem a közéletbe és a tudományosságba való visszatérés lehetőségét is jelentette számára, noha nem pontosan azon a tudományterületen, amelyben ő a leginkább otthonosan mozgott.
1955 őszétől tehát párhuzamosan két feladatot látott el: rendezte a levéltár anyagát, s készítette elő a múzeum megnyitását. Közben létrehozta a városi levéltár önálló bányászati részlegét; több száz értékes történelmi forrásdokumentumot szerezett be a levéltár számára, és feldolgozta Rozsnyó középkori történetének szinte összes forrását. Meg akarta írni a város történetét is, munkája azonban torzóban maradt.
Kétéves múzeumigazgatói tevékenysége ideje alatt a múzeum jelentős szakmai eredményeket könyvelhetett el: többek között rendbe hozták és újra megnyitották a nagyközönség előtt a krasznahorkai Andrássy-mauzóleumot, megkezdődött a Csengő bánya középkori részének a feltárása, elkezdődött a Rozsnyó környéki temetők elhanyagolt öntöttvas síremlékeinek és az Andrássyak dernői vasöntödéjében készült termékeinek a megmentése, hangszalagra rögzítették a csucsomi bányászok sajátos nyelvjárást stb.
Múltját azonban nem felejtették el, így miután a „piszkos munkát” elvégezte, 1958 elején elbocsátották. Ekkor Pozsonyba költözött, ahol különböző fizikai munkaköröket töltött be: volt iratmegsemmisítő, raktáros és szivattyúkezelő.
1963-tól rohamosan romlani kezdett egészségi állapota, amelyen a munkatáborokban eltöltött évek mély és visszafordíthatatlan nyomokat hagytak. Ezért 1964 elején feladta pozsonyi munkáját, és visszaköltözött Rozsnyóra. Itt először a Holecskó, majd a Vajner család vette gondozásába, nyújtott a már súlyos beteg nyelvésznek szállást, élelmet, s családi légkört. Ekkor sem mondott azonban le arról, hogy ismét visszatérjen a tudományos pályára, amiben a Bécsben egyre sikeresebb tudományos pályát befutó féltestvére, a zenetörténész és szlavista Zagiba Ferenc, valamint Turczel Lajos pozsonyi tanár igyekeztek neki segíteni. Turczel és Zagiba, valamint Király Péter budapesti nyelvész volt annak a fő szorgalmazója, hogy Arany valamilyen formában térjen vissza a pozsonyi egyetemre. Ám ezek a kísérletek a korabeli szocialista Csehszlovákia viszonyai miatt eleve kudarcra voltak ítélve. Ugyanígy eredménytelenül végződött rehabilitálási kísérlete is. Kérelmét Lőrincz Gyulán, a Csemadok elnökén és egyben a CSKP KB tagján keresztül akarták eljuttatni a főügyészhez, ám máig nem tudni, hogy Lőrincz továbbította-e azt, vagy elsüllyesztette a fiókjában.
A fenti kudarcok és súlyosbodó betegsége ellenére a hatvanas évek közepétől ismét aktív nyelvészeti munkásságba kezdett. Az ekkor írt munkái, amelyekben többek között fonológiai elméletét fejtette ki, s az ősmagyar nyelvvel is foglalkozott, magyarországi és nyugati szaklapokban jelentek meg. Tervbe vette a Rozsnyó környéki nyelvjárás történeti szempontú feldolgozását, de a körülmények nem tették lehetővé a munka befejezését.
Noha tudományos tevékenysége felfelé ívelt, egészségi állapota a rendszeres pozsonyi kezelések ellenére 1967 folyamán gyorsan romlott. Szervezete végül 1967. október 13-án, 58-ik életévében adta meg magát a súlyos kórnak.
SIMON ATTILA
Új Szó - 2007. 10. 27.



Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6