Warning: pg_connect(): Unable to connect to PostgreSQL server: FATAL: no pg_hba.conf entry for host "46.229.230.189", user "ij015000", database "ij015000db", SSL off in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 79

Warning: pg_exec() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/header.php on line 80
Nyitra címere
Magyar verzió
Slovanská verzia
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6.0 ajánlott


Warning: chdir(): No such file or directory (errno 2) in /home/nm017300/_sub/zoboralja/index.php on line 79

ZOBORALJA
(Nyitra vidéke)

Zoboralja / VÉLEMÉNY / A MI Himnuszunk! / 
 

A MI Himnuszunk!

Kölcseyt a Hymnus – a Magyar nép zivataros századaiból költeménye tette halhatatlanná - 1823. jan. 22. Húsz évvel később Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot írt ki a megzenésítésére, 13 pályaműből Erkel Ferenc nyerte a fődíjat. Az első bemutató 1844. július 2-án volt a Nemzeti Színházban, szeptemberben megjelent a kottája, ezáltal válhatott ismertté az egész országban. A szabadságharc idején már nemzeti énekként énekelték, a forradalom leverése után betiltották, 1856. május 13-án Szatmárcsekén, Kölcsey síremlékének avatásakor énekelték újra.
Így lett Kölcsey költeményéből a Magyar Nemzet azonosságtudatát kifejező közösségi ének, így vált a Hymnus a Magyar Nemzet Himnuszává.
Első emlékem a Himnuszra tacskó koromból van, mely örökre bevésődött emlékezetembe. Tél volt, farsangi időszak, 4-5 éves lehettem, a szüleimmel hazafelé mentünk a lakodalomból, velünk tartott Szrnka Mihály bacsi /rövid „a” kolonyiasan/, apámmal jókedvűen nótáztak, félúton letérdeltek a hóba és a Magyar Himnuszt énekelték, és csurogtak a könnyeik, ekkor még nem tudtam mit jelentenek ezek a könnyek.
Másik himnuszos emlékem úgy 15 évvel későbbről van, böjti időszakon kívül, talán minden hétvégén volt valamelyik faluban „mulatság-tánc”, akkoriban Zoboralján 3-4 magyar falusi zenekar működött, így mindig magyar zenére szórakoztunk-táncoltunk, éjfélkor az idősebbek MEGÁLLJT parancsoltak a zenekarnak, mert a Magyar Himnuszt kellett énekelni.
A harmadik himnuszos emlékem: úgy 15-17 éve történt, fenn Partizánskeban dolgoztunk, a szomszéd faluban egy telepen volt a szállásunk, lakókocsikban laktunk, jó hely volt, közel volt egy fedett uszoda, hetente 1-2 alkalommal megmártóztunk a termálvízben. Annyit még ismertetőnek, hogy a városban találkoztam idősebb magyar nénivel, az érsekújvári Batya cipőgyár részlegét áthelyezték Ba»ovanyba/Partizánske/, így kerültek a magyar munkások ebbe a szlovák városba, lakást kaptak, amikor ott dolgoztunk, akkor is abban laktak, már talán megvásárolhatták. Az egyik társunk ünnepelt, ezért elmentünk a helyi vendéglőbe, poharazgatás, jókedv, dalolgatás, és nem hiányozhatott a Himnusz. De a szomszéd faluban csak mi voltunk magyarok, tehát egy teljesen szlovák környezetben elénekeltük a Himnuszt, a hazaiak szeme villámokat hányt, de mi rá se hederítettünk, mert többen voltunk, de egy idő múlva jött a hazai erősítés, felszerelkezve, egy szerencsénk volt, hogy az egyik fiatal társunk azon a vidéken élt, 195 magas kisportolt vasgyúró, akit jól ismertek a környéken, ez mentett meg minket a lincseléstől. Még annyit hozzáfűzök, hogy a megmentőnk kemény SNS-es volt, én pedig kemény magyar MPP-s, de jobban kijöttünk egymással, mint bárkivel a munkacsoportból, pedig többen voltunk magyarok.
A negyedik himnuszénekléses emlékem talán 2006-ból van, épp abban az időszakban ismét letört a sok sikertelenség, hogy hiába próbálok tenni az asszimiláció ellen, semmit nem tehetek, csak tehetetlenül nézem a pusztulásunkat, már kezdtem feladni, épp akkor voltak kirándulni a gímesi AI diákjai Budapesten, a zuglói barátaink, a Zoborhegy-téri Regnum Marianum plébánia, Hajnal atya és Borsai csaba segítettek a szállás és egyéb megszervezésében - ismételten köszönet érte - az utolsó napra leutaztam, este aztán 2 busszal jöttünk hazafelé, sötét volt a buszban, csönd, fáradt volt mindenki, egyszercsak a busz farában a gyerekek belekezdtek a Himnusz éneklésébe, senki nem kérte őket erre, csak úgy maguktól, fontosnak tartották MO-nak a Himnusz éneklésével megköszönni a szívélyes fogadtatást. Ez adott lökést, újra erőt adott ahhoz, hogy ne adjam fel a harcot Zoboralja megmentéséért!
Az ötödik himnuszénekléses emlék: 2 éve történt az egyik Zobor-vidéki falusi rendezvényen, az asztalnál beszélgettünk, említettem kiket ismerek a hazaiak közül a focin keresztül és kivel dolgoztam együtt, kiderült, hogy az egyik fiatalember a volt munkatársam fia, kiskorában úgy 20 éve láttam néhányszor, de ő jobban emlékezett rám. „Maga az, akinek minden Himnuszéneklésnél csorogtak a könnyei! Ezt az apjától tudta, de valóban így volt, és nem csak a Himnusz éneklése érzékenyít el, van sok egyházi ének, melyeket egyenértékű nemzeti azonosságtudatot kifejező közösségi éneknek tartok  - Boldogasszony Anyánk/284/, A magyar szentek himnusza/293/. A Győzelemről énekeljen/280.B/ 4. versének éneklésével vonulunk be a nyitrai Szent László király templomba az Árpádkori Feltámadási kereszttel:
„István király árva népe,
Te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe
Minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven,
Reménységed oszlopa,
Most is Krisztus jele légyen
Jobb jövődnek záloga…”

Az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű pedig Szent Istvánhoz és a magyar szentekhez szóló ének, ebből van Kodály Zoltán kórusműve: Ének Szent István királyhoz, melyet a koloni Makovecz amfiteátrumban már több kórus énekelt, köztük kanadaiak is, eddig  a legszebben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos kórusa adta elő - ITT.
És még egy Himnuszéneklés, 2006-ban emlékeztünk 56-ra és az 56-os koloniakra, akik 1956. okt. 28-án a magyarországi események hatására tüntetőleg elénekelték a Magyar Himnuszt, amiért a bíróság négyüket 2, egyet pedig 1 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt - beszámoló ITT.
Ráadásként még egy másféle himnuszos emlék, 3. osztályos alapiskolás voltam, az aranyosmaróti május 1-i felvonulásra készített fel a tanító néni, meg kellett tanulnunk a szovjet himnuszt, de az oroszt csak hatodiktól tanították, ezért Erzsike tanító néni magyar helyesírással írta fel a táblára a „Szajúz nyerusímij”-t, de a vakbélgyulladás megmentett a felvonulástól. Az aranyosmaróti kórházban 8 évesen egy szót nem értettem szlovákul, csak hatodikos koromban kezdtem összekapcsolni a szlovák szavakat, de semmi olyat nem éreztem-tapasztaltam, hogy a magyarságom miatt és a szlovák nyelv ismeretének hiánya miatt ellenségesen viselkedtek volna velem szemben. Azóta /1958/ ez a magyar-szlovák viszony lényegesen megváltozott.

A Magyar nép zivataros századaiból Zobor-vidék magyarságának is kijutott, az első világháborút követően, pedig hatványozottan, az őseink feje felett átemelték a határt, míg délben Magyarország polgáraiként imádkozták az Úrangyalát, este már Csehszlovákia lakosaiként siratták hazájukat. De nem csak a hazájuktól fosztották meg őseinket, hanem megalázták őket, megfosztották őket tisztes magyar nevüktől, Ilonából lett Helena, Mihályból Michal, a Mészárost talán 10 féle képpen is szlovákosították, bár a magyar névtulajdonosok egy szót nem tudtak szlovákul, a szlovák igazolványba szlovák név került. A megaláztatások ezzel nem fejeződtek be, de gondolom, nem kell sorolnom, tudja ezt minden itt élő magyar.
1938-ban a 2. Bécsi döntés után Zoboralja nem került vissza az Anyaországhoz, pedig nemzeti zászlókkal várták a felmentő seregeket, de azok csak Berencsig jöttek, Zoboralja megmaradt Szlovákiának, még hogy volt Esterházy Jánosuk, aki tartotta bennük a lelket.
Gyürky Ákos „A Zobor vidéke” című könyvében /1941/ így jellemzi őseinket:
 Ősi lakói a birtokukban lévő földnek, ahová a magyarság duna-tiszaközi történelmének már a legelején telepedtek le. Azóta élik itt, a századok minden vihara és megpróbáltatása közepette magyar életüket. Gerinces, sőt önérzetes, faji sajátságait féltékenyen őrző nép, büszke arra, hogy Isten őt magyarnak teremtette. Számol a világ forgandóságával, igyekszik beilleszkedni a változott viszonyokba, de lenézi azt, aki képes magát koncért megtagadni, mert magyarságából nem enged soha, egy jottányit se.
Ebből az idézetből merített ihletet Koltay Gergely Zoboralja himnuszának megírásához/2008/.
Hogy miért Koltay Gergelyre esett a választásom, nem tudom, így rendezte a Teremtő, de a himnusz megszületésének nyomós oka volt, visszamegyek két és fél évtizedet, remélem sikerül elmagyaráznom, mi volt az indíték.
A rendszerváltás előtt csak a helyi fociban tevékenykedtem, fociztam és a vezetőségben is dolgoztam, a Csemadokot csak a tagdíj befizetésével és színdarab és más kulturális rendezvények látogatásával támogattam. A magyar iskolák és a magyarság sorsa pedig csak 1997-ben került a célkeresztembe, mikor a Mečiar kormány oktatási miniszter asszonya támadást indított  iskoláink ellen, a magyar tannyelvű iskolákat alternatív iskolákra akarták átszervezni. Mindaddig úgy hittem, hogy közéleti vezetőink teszik a dolgukat, de semmilyen ellenállást nem tapasztaltam Slavkovská terve ellen. Ez időben alapiskolába jártak lányaim, ezért jobban odafigyeltem az iskolára, ezzel kezdődött szülőként az én közéleti szereplésem az iskoláink mentése érdekében. Következő évben az MKP megalakulásával bekerültem a járási közéletbe, újoncként felkértek és megválasztottak a Nyitra és Vidéke Célalap vezetőjének, így már „saját bőrömön” megtapasztalhattam a régóta a járási közéletben dolgozók tevékenységét, de inkább ténykedését/=intrika, fúrások/. Míg 1997-ig a szlovák nacionalistákat tartottam a legnagyobb ellenségeinknek, néhány hónap után teljesen megváltozott a véleményem, nem a szlovákoktól kellett és továbbra sem tőlük kell félteni vagy szlovákokkal szemben védeni a magyar iskolákat és magyarságot, mert eddig a magyar közéletet kezükben tartó nemzetvédők okozták a legnagyobb károkat a magyar iskoláinknak és Zoboralja magyarságának! Később megtudtam, hogy a pozsonyi MKP vezérek már a 90-es évek közepén döntöttek Zoboraljáról, az itt élő magyarok véleményének kikérése és beleegyezése nélkül kiválasztottak-kineveztek néhány személyt /trónra emeltek/, akik nélkül azóta semmi sem történhetett Zoboralján. 1995-ben a járási Csemadok megszerzésével indították Zoboralja leigázását, 2000 novemberében a nyitrai MKP puccsal folytatták, de már a puccs előtt az újváriak segítségével megszerezték a Célalapot. Még ott volt a szülői szövetség, a következő évben ez is behódolt nekik – bővebben ITT.
Aztán egy újabb történelmi dátum Zoboralja életében, 2002. febr. 11-én teljesen leigázták Zoboralját, ugyanis ezen a napon a kiválasztottak javaslatára az MKP OEB megszűntté nyilvánította a koloni MKP alapszervezetet. A tagság megkérdezése nélkül kizárták őket az MKP-ból, kiknek csak az volt a bűnük, hogy annak az alapszervezetnek voltak a tagjai, melynek elnökét nem rúgathatták ki az MKP-ból/mivel Agócs Béla személyében már volt egy mártír/, de találtak megoldást, belerúgtak félszáz VÉTLEN koloni magyarba, abban a régióban, melyben minden magyarra szükségünk van. Biztosan egyedüli szervezet, melyet az MKP megszüntetett, a valódi ok, nem egyezett a véleményünk Zoboralja iskoláinak megmentésével kapcsolatban és nem hódoltunk be a „hatalomnak”, ez pedig máig a legnagyobb vétek, ezért hallgat mindenki -
Esély nem volt olyan dolgok megvalósítására, amiben nem a kiválasztottak voltak a kezdeményezők, vagy nem vettek részt a szervezésben.  Ez volt a magyar óvodai foglalkozások hivatalosításánál, csak 2 óvodában sikerült, mert a kiválasztottak szerint hülyeség magyar óvodát kezdeményezni. Az 1998 őszén alakult Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének első határozata a gimesi közös igazgatóságú alapiskola magyar részlegének önállósulása volt, ezt a kezdeményezést is akadályozták az MKP választottjai, a média is ellenünk dolgozott, harmadik kérvényezéskor 2003. jún.2-án a gímesi önkormányzat MKP képviselői is az önállósulás ellen szavaztak, annak ellenére, hogy az MKP járási közgyűlése határozatban támogatta az önállósulást! A szavazás előtt néhány nappal Szigeti Lászlóval tárgyaltak, a szavazás eredményét ismerve miről tárgyalhattak?! - erről később bővebben.
És néhány polgármester is megtapasztalta a kiskirályok aknatelepítő munkáját.
Minden a kiválasztottak ill. már a győztesek akarata szerint történik. A VÉTLENEK kizárását próbáltam újratárgyalni, de a pozsonyiak szóba sem álltak velem, koloniak kizárva, a régi tagok újakra cserélve, az ügy lezárva. Más lehetőség nem lévén, három hónap után feltettem az Új Szó online fórumára, hogy mit tett velünk az MKP, mindhiába - a kizárásról ITT.. Ekkor írta nekem a győztesek egyik jobbágya, de az is lehet, hogy valamelyik kiválasztott gézengúz néven vagy valami hasonló álneves, „jó éjszakát Gáborka”, ha csak engem küldtek volna aludni, elfogadom, de ez a köszönés egész Zoboraljának szólt, gondolom, ezt már sokan tudják, de sajnos még mindig hallgatnak!
2005-ben vagy egy évvel később felhívott Halzl József úr, a Rákóczi Szövetség elnöke, aki egyben a Célalapok főnöke, a 2000-es puccs után először beszéltünk, hogy valamit kellene tenni az óvodákkal!
Mit jelentett ez a hívás?
1.    Szerinte is rosszul mennek a dolgok Zoboralján.
2.  Elismerte a Célalap vezetőjeként végzett munkámat, mert ha rosszul dolgoztam volna, biztosan nem hív fel.
Emlékeztettem őt, hogy 1999-ben az óvodai magyar foglalkozások hivatalosításával kezdtem, amit a kiválasztottak akadályoztak, 2000 novemberében pedig a Célalap irányítását is megszerezték, ami Halzl úr beleegyezésével történt, és az óvodák mellett vannak Szülői Szövetségek, ezeknek kell dolgozni, de ha kell, segítek.
Nem kellett a segítségem sem előtte, sem utána, sem az óvodák, sem az iskolák részére, de azért kérés nélkül is néhány dolgot tettem a gimesi iskoláért, de csakis a diákok érdekében.
Tehát valamit sikerült megvalósítani, de a magyar iskolák érdekében sajnos lehetetlen volt az elképzeléseinket véghezvinni. Vészesen fogytak a magyar diákok és a beíratottak, de ez nem izgatta a kiválasztottakat, ez kényszerített arra, hogy 2006 februárjában feltegyem a Zoboralja portálra nemzetstratégiámat és a 2011-es népszámlálási prognózisomat, melyet ezzel zártam: a számok figyelmeztetnek a végveszélyre.
Reménykedtem, hogy majd csak lesznek, akik komolyan veszik a prognózisomat és a figyelmeztetést, véleményezik a nemzetstratégiámat és elindul valamilyen építőjellegű vita az iskoláink megmentésével kapcsolatban, de semmi.
Talán 2006 decemberében az ünnepek között összehívtam egy megbeszélést, az egyik javaslatom egy magyarságmentő fórum megszervezése volt Gímesen 4 falu magyarsága részére, hátha valakinek lesz jobb ötlete, ami szerint elindulhat az iskolamentés, ez a kezdeményezésem is sikertelen volt.
2007-ben egy meglepő dolog történt, a Rákóczi Szövetség Esterházy díjra javasolta Paulis magán középiskoláját, azért meglepő, mivel a telefonbeszélgetésünk arról szólt, hogy rosszul mennek a dolgok és e miatt Halzl József úr engem hívott fel, hogy tegyünk valamit, erre fel Esterházy díjra javasolta azt az intézményt, aminek az alapításával a legnagyobb szöget ütötték a koporsónkba!
A díj átvételekor mondta az egyik iskolaalapító /Ladányi Lajos/: az, hogy most az iskola megkapta az emlékdíjat, azt jelenti, hogy jó és helyes úton haladunk. A magyar középiskolával tudjuk ösztönözni a magyar szülőket arra, hogy magyar alapiskolába írassák gyermeküket.
A 2000-es középiskola alapítás után semmit nem javult a helyzet, nem lett több beíratott, az alapiskolások száma vészesen fogyott és fogy, ahogy bővül a Paulis ranch, úgy mennek össze a magyar alapiskolák, de szerintük jó és helyes úton haladunk, ekkor mondtam, aki abban a helyzetben, amilyenben Zoboralja iskolái vannak, ilyet állít, az vagy meghibbant, vagy egy gazember! Senki mást nem zavart a jó és helyes úton haladunk, talán mégis én vagyok az, aki rosszul mértem fel a helyzetet?! Sajnos nem én tévedtem, ezért nem tudom mire vélni Zoboralja magyarságának, az értelmiségnek és főleg a pedagógusok hallgatását!
A 2000-es iskolaalapítás előtt 1 évvel már volt próbálkozásuk középiskolai osztály indítására, de erről valahogy hallgatnak, a Gödöllői állattenyésztési szakközépiskolának kihelyezett osztályát akarták beindítani, az első lépést erre Geönczöl Gyula lépte, 1999. aug. 15-én!!! a koloni esperesnél volt erről megbeszélés, innen mentek át Pauliszhoz! A 2000-es sikeres alapításban nem kis mértékben besegítettem, bár megkerültek engem, mint a Szülői Szövetség elnökét, de a középiskola alapítása külön téma. Talán még annyit, ha 2000-ben sem sikerül az udvardi kihelyezett osztály, a következő évben lett volna újabb kísérlet az alapításra, csakis arról szólt az iskolaalapítás, hogy beinduljon egy osztály, az mellékes volt az alapítóknak és mentoraiknak, milyen irányultságú oktatás lesz a középiskolában, van-e igény rá /nem volt/, van-e megyegyezés Zoboralján /nem volt/, mit hoz ez Zoboraljának, segít, vagy fordítva, még rosszabb helyzetbe leszünk, fontos volt elindítani, csak legyen, mert erre dőlnek a milliók.
Mivel minden próbálkozásom a jó és helyes út kisiklatására sikertelen volt, ez volt az indíték egy olyasvalami kiötlésére, ami megszólítja Zoboralja magyarságát, szívébe mar, felébreszti, felrázza az agóniából és elindulunk a szakadékból kifelé. Ekkor kezdett bennem érlelődni a Kormorán koncert megszervezése és Zoboralja Himnuszának megíratása, melyet a Kormorán először Kolonban ad majd elő. Következett a több hónapos levelezés és telefonbeszélgetés Koltay Gergellyel, elfoglaltsága miatt a Himnuszt nem akarta vállalni, aztán mégis sikerült őt meggyőznöm a Himnusz fontosságára az identitásunk erősítése szempontjából, mikor elküldte az első piszkozatot, ekkor szóltam néhány ismerősnek, így már egy 5-7 tagú csapat véleményezte a piszkozatot, mely még messzi volt Zoboraljától. Mindenki elmondhatta-leírhatta javaslatát, mit tart fontosnak, hogy benne legyen Zoboralja Himnuszában, hogy rólunk és nekünk szóljon, hogy olyan érzést váltson ki Zoboralja magyarságában, mint a Nemzeti Himnuszunk. A javaslatokat összegeztük, elküldtem és jött az új verzió, mely már Zoboraljáról szólt, de csak a vers még mindig nem Himnusz, mert Koltay Gergely csak kottával és a szöveggel gondolta a kérésünk teljesítését, kértem, hogy a Kormorán játssza fel, megtörtént, ezt meghallgatva teljes volt az elégedettség., Koltay 150%-ra megírta azt, amit én még prózában sem tudok kifejezni 50%-ra sem.
De azért a koloni egyeztetések nem mentek simán, már az első megbeszéléseknél voltak nézetkülönbségek köztem és némelyik tag között, a kész mű után valaki felvetette, hogy ne Zoboralja Himnuszának nevezzük, mert milyen jogon, legyen csak, már nem is tudom minek kellett volna nevezni, csak ne legyen Himnusz. Erre én, Koltay Himnuszt írt nekünk, mert erre kértük őt, ha másra kértük volna, akkor más a melódia, más a szöveg és más a hangszerelés.
Az ébresztés és identitás erősítés mellett volt egy másik oka is a himnusz születésének, kulturális rendezvények alkalmával mind gyakrabban énekeltük a Székely Himnuszt, igaz ugyan, hogy székely gyepüőrök az őseink, de Csaba királyfi nem Zoboraljáé, hanem Huba vezér a miénk, mivel ő foglalta el seregével ezt a vidéket és telepített székely őröket a határ védelmére, vagyis a mi őseinket.
2008. aug. 31-én a Kormorán koncert végén Koltay Gergő kérésére a koloni Zobor Hangja Vegyeskarral közösen énekelték a színpadon Zoboralja Himnuszát, riportok az újságban, rádióban, Orisko Norbert az MKP-t és a Felvidék.Ma-t reklámozta a himnuszunkkal 1-1 videóklippen. Aztán megakadt az elfogadtatása, jöttek a jelzések, így nem jó, ez nem jó, ezért nem lehet énekelni, 2008 óta csak a koloni kisiskolások, a nagycétényi asszony és diákcsoport és a nagykéri iskolások énekelték és a feltámadási meneten CD-ről engedjük. A Himnuszunk megszületése után a kulturális rendezvényeken elmaradt a Székely himnusz éneklése, mert akkor illett volna Zoboralja Himnuszát is énekelni, de már tavaly nem okozott gondot zoboralji rendezvényen csak a Székely himnuszt énekelni.
Zoboralja elutasítja a Kormorán ajándékát, 2 vagy 3 éve március 15-éhez keresték a kottáját Kanadából, nekik megfelel!
Elsődleges célom a magyarság ébresztése volt a Kormorán koncert és a Zoboralja Himnusza segítségével és a jövendő elsőseink megajándékozásával, ami egy nem hivatalos tanévkezdésnek volt nevezhető, sajnos nem sikerült ezt a szándékomat megvalósítani, a Zoboralja Himnuszának elutasítása már a kezdeményező és egyben véleményező bizottságban beindult.
Tavaly kiadásra került a Zoboralji Harangszó imádságos és énekeskönyv, mellyel Varga Géza vállalkozó régi álma valósult meg, ő gyűjtötte és szerkesztette a könyv anyagát, de majd minden faluból voltak segítői, vagyis csapatmunka volt, az előszavából idézek:
Hadd legyen a Zoboralji Harangszó olyan összekötő kapocs, amely Zoboralja magyar ajkú híveit még közelebb hozza egymáshoz.
A könyvben találtam egy csángó éneket, de Zoboralja Himnusza nem került bele, pedig szintén összekötő kapocsnak volt szánva Zoboralja magyarságának, sőt annál is többnek. Március 15-e alkalmával találkoztam Varga Gézával, megemlítettem neki, hogy hiányolom a Zoboralja Himnuszát az énekeskönyvből, hogy sajnos voltak a segítői között, akik nem tartották megfelelőnek, ezért kimaradt. Tehát egy ismeretlen csángó ének valakiknek fontosabb, mint a mi részünkre írt Himnusz, amit a Kormorán ajándékként hozta Zoboraljára!
Két héttel a Kormorán koncert előtt, 2008. aug. 18-án feltettem a Himnusz hanganyagát és szövegét a Zoboralja portálra ezekkel a sorokkal:
Koltay Gergely és a Kormorán együttes megírta Himnuszunkat, mely rólunk és nekünk szól, mellyel Őseink előtt tisztelgünk és egyben üzenet ez minden zoboralji magyarnak.
Ha magunkévá tesszük Zoboralja Himnuszát és annak üzenetét, akkor feltámad Zoboralja.
Úgy legyen!

erről ITT
Most is ez a véleményem, ha elfogadjuk Zoboralja Himnuszát, feltámad Zoboralja, természetesen egymagában a Himnusz nem segít, még sok dologgal kell bővíteni a mentési stratégiát, de ameddig az lesz, kit hol megfúrni, kinek mivel keresztberakni, addig marad a zuhanórepülés és mind közelebb kerülünk a végzethez.
De Zoboralja örökké élni fog, még akkor is, ha néhány évtized múlva minden magyar elvész innen, a népdalaink tovább élnek, hisz a Felszállott a páva népdalvetélkedőn koloni népdalt énekelt egy nem zoboralji kislány.
Újra olvasva ezt a mondatot, változtatnom kellett, minden magyar nem veszik el, még ha marad az eddigi jó és helyes út, akkor is lesz néhány zoboralji magyar, akik sok évtizeddel, talán századokkal is túlélik Zoboralja elveszését, az egész vagyonomat rátenném, hogy tudom kinek a leszármazottai lesznek azok, csak a nyereményt már nem lenne kinek átvenni!
Természetesen a koncertet nem egyedül szerveztem, ez lehetetlenség, Balkó Róbert polgármestert szólítottam meg, amit kéznyújtásnak is szántam, úgyszintén a Himnuszunknál, elsőnek Robit szólítottam meg, aztán közös megegyezéssel bővítettük a Himnusz csapatot. Egyelőre a csapat többi tagját nem nevezem meg, mert nem tudom kívánják-e, mivel részükről sem tapasztaltam igyekezetet a Himnuszunk elfogadtatására, de lehet, hogy tévedek, csak én nem látok igyekezetet, akkor pedig bocs, de azért a látszat nem mindig csal. Kéznyújtás = fedjük be az „árkot”, bár én nem érzem azt, hogy én is mélyítettem volna.
Zoboralján talán minden településen sikerült megosztani a magyarságot, az egyik pozsonyi MKP vezér kiválasztottjai sikeresen véghezvitték az „oszd meg és uralkodj” programot.
A közelgő kerekasztal szervezésekor elsőnek szintén Robit ismertettem a fórumról, néhány észrevételét elfogadva csak aztán küldtem ismertetőt a többi polgármesternek, megvitatták az ügyet, és egyik-másik polgármestertől elhangzott, hogy én megosztó személy vagyok, ezért komolyabb szervezés kell, nehogy kudarc legyen, mármint a személyem miatt.  
1.    Nem érzem magamat megosztó személynek, ezt épp azok terjesztik rólam, akik valóban megosztották Zoboralját és a segítőik. Mindenkivel tudok együttműködni, aki ŐSZINTÉN és ÖNZETLENÜL a magyarság megmaradásáért dolgozik, de ha azt látom, hogy valami vagy valaki árt a magyarságnak, kötelességem legalább figyelmeztetni. Sajnos elég szép számban vannak azok, akik a magyarságot saját céljaikra használják fel, de ügyesen közérdeknek álcázzák. Az utóbbi években Esterházy nevével takaróznak – erről bővebben ITT:
2.    Milyen kudarc lehet, hogy kevesen leszünk a kerekasztalos megbeszélésen? Annak még nem kell kudarcnak lenni, ha sikerül megoldást találni és megegyezni hogyan tovább.
És ha sokan leszünk, az már siker lesz? Nem biztos, mert ha nem egyezünk meg, akkor ugyan mindegy, hányan voltunk jelen.
3.    És ha mégis kudarc lenne, az nem az én kudarcom, hanem az oszd meg és uralkodj program eredménye illetve következménye, amely olyanná alakította az itt élő magyarságot, hogy inkább se lát, se hall, mert ne szólj szám, nem fáj fejem!
4.    Megosztó személy, paranoiás, fóbiás, irigy, bosszúálló, elmebeteg, sorolhatnám, évek óta folyik névtelenül a fényezésem, aminek egyetlen oka van, hogy elmondom vagy leírom a valóságot, az okokat és okozókat, ezekkel a kitüntetett címkékkel próbálnának hiteltelennek beállítani. Lehetséges, hogy azért, mert gyakran mondok véleményt, úgy tűnik, mintha keresném az alkalmat a letámadásokra, ilyet szándékosan sose tennék, csak azokra a dolgokra mondok véleményt, melyek ártanak a magyarságnak, MINDEN SZAVAMMAL ÉS TETTEMMEL SZÜLŐFÖLDEM MAGYARSÁGÁT SZOLGÁLOM!
Jobban belenéztem a legutolsó kiadványba, és sajnos ismét lesz mit mondanom, pedig örülnék, ha soha, sehol, semmiben nem lehetne találni hibát vagy hiányosságot még mikroszkóppal sem!
Meggyőződésem, ha a pozsonyi MKP vezérek és a köreikhez tartozó egyéb személyek nem avatkoznak Zoboralja életébe, nem fényezik a kiskirályok koronáját, akkor már távolodnánk a szakadéktól! De még nincs elvesztve a csata, Nagykérrel és Lédeccel együtt több mint 10000 magyar él Zobor vidéken, ha sokan keressük az utat, mely kivezet minket a szakadékból, akkor megtaláljuk.
Én hiszek a megegyezésben! Ember higgy és bízva bízzál, elég lesz hinni, bízni és nagyon akarni, akkor megmentjük Zoboralját!
De ha a többségnek megfelel a kiválasztottak jó és helyes útja, semmit nem tehetek ellene, egyedül eddig sem tudtam átdobni a váltót, de ha változtatni akartok, akkor legyetek szabadok, ne más mondja nektek, mi a jó és ki a jó, ti azt el tudjátok dönteni saját magatok is.
Kölcseyvel kezdtem, vele fejezem be, mostantól már két mottóm van, az elsőt Esterházy Jánostól kölcsönöztem, mely így szól:
Az igazságot ki kell mondani mindig, még akkor is, ha kedvezőtlen visszhangra talál, és az igazságot minden kínálkozó alkalommal annyiszor kell hangsúlyoznunk, amíg azt mindenki tudomásul veszi.

Ezek pedig Kölcsey szavai, mostantól az enyémek is:
Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.

Balkó Gábor
Kolon, 2013. jan. 24.








Zoboralja címere
 

Warning: pg_close() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /home/nm017300/_sub/zoboralja/footer.php on line 6